Egyesek szerint egy szép régi autó sok babusgatást és óvatos használatot érdemel, ha már túlélte az évtizedeket. Mások szerint viszont amit vezetésre terveztek, azt kár lenne porosodni hagyni.
Azonban veterán autót versenypályán megkergetni, még a használat-párti brigád szerint is emelt szintű kihívás. A motornak hibátlan hűtésre és kenésre, meg úgy általában jó egészségre van szüksége, hogy bírja az erős kigyorsításokat a naptól égő aszfalton, és a gumik, a futómű elemei valamint a fékek is jelentősen nagyobb terhelést kapnak, mint szinte bármelyik közúton.
Ezt alaposan megtanultam tíz évvel ezelőtt, mikor az 1986-os MR2-vel mentem pályanapra: az ifjonti hév ára korai fékbetét csere lett. Akik rendszeresen járnak versenypályára, általában alaposan felspécizett kocsival teszik, mert nagyon kevés utcai autó alkalmas erre módosítás nélkül – a ritka kivételeket leginkább Lotus, Porsche, esetleg Ferrari jelvény mögött kell keresni.
Hohó, viszont Porsche meg Ferrari akadt ám a csapatban azon a felhős, mégis kellemes szeptemberi vasárnapon is, amelyiken a Deratal Classic Klub a Kakucsring versenypályára invitálta az érdeklődőket. A klub elnöke, Hordós Laci, lapunk szerzője, így a Deratal támogatói és barátai mellett a Veterán is részt vett az autós és motoros nap szervezésében, például rajtszámok készítésével. A Kakucs Classic alapvetése szerint igenis van keresnivalója a szépséges veteránoknak a versenypályán, hiszen bár a stopper nem kerül elő ilyenkor, azért az autózás öröme rendesen kikerekedik a zárt és biztonságos keretek között megélt sebesség élményével. És ez a rendezvény tökéletesen bebizonyította e tétel igazságát!
Mini Cooperrel mentem, ami közismert óriásölő. A goodwoodi videók nézegetése azonban nem készít fel a tényre, hogy nem csak az épített versenyautók, de a teljesen gyári Cooperek sem dőlnek a kanyarban. Csak kapaszkodnak és bekanyarodnak, bármi van, ráadásul a kis tömeg a fékkel is spórol, így ezúttal nem fogyott el semmi, csak a benzin.
Hozzá kell tegyem, hogy már szlalomversenyen is voltam a Minivel, szóval ez nekem nem hír, tehát inkább beültem a többiek mellé. Meghallgatni, hogyan szól a négyes boxer a Porsche 914 ülése mögött, megérezni, hogy megy egy mérges Ford Escort Mexico, és megtapasztalni, marad-e magabiztos a Mercedes 500SEC a szűk pályán. Stuttgart büszkeségéről elsőre azt hinnéd: hajó, akkorát dől a kanyarokban. Az ívet mégis jól tartja, az erő meg átsüt az egyenesben, szóval ezt is bírja a tökéletes kupé. De azért érkeztek nála alkalmasabb autók is.
Voltak épített 3-as BMW-k, Toyota Celica GT-Four feneke fordult néha keresztbe, és a modern klasszikusok, az Audi TT, meg a Honda S2000 is szépen szelték a habokat. Utóbbi mellé megjött azonban az ősatya is, egy S800 kupé képében, ami érthető módon jelentős csoportosulást vonzott. Ahogy a tulaj a 9500 percenkénti fordulatos tartomány teljességét kiautózta a pályán, attól a gyönyörtől párás lett minden szem – mágikus a japán márka ős-kupéja. Eközben a Ferrari Mondial T is bizonyított, mert hiába 2+2 üléses GT, azért a 300 lóerős V8 hatalmasat tol, futóművét-fékét pedig ugyanazok tervezték, mint az F40-ét. A kései Mondial igazi Ferrari, érzéki műszer a versenypályán.
Egy ilyen csoda napot sokáig emlegetünk még: barátsággal, jókedvvel, olajfolt és meghibásodás, sőt komolyabb eső nélkül zárt az első Kakucs Classic. És most már tudjuk, miként lesz pályaautó a veteránból: megfogjuk, és kivisszük a pályára. A többi jön magától.
Írta: Bolla György
Fotók: Papp Zoltán
