Autósport 2024. június 28.

Tesztfutam az FIA Európa-bajnokság előtt

Két hét múlva kezdődik a gokart versenyzés egyik legrangosabb sorozata, az FIA Európa-bajnokság. Krózser Menyhért az első Eb-futam előtt az olasz bajnokságban indult egy tesztversenyen, ahol problémamegoldó képességből és tempóból egyaránt jelesre vizsgázott. 

Július első hétvégéjén veszi kezdetét a KZ2-es FIA gokart Európa-bajnokság. A sorozat idén két futamból áll: először Spanyolországban, Aragonban mérkőzik meg a mezőny, majd szeptember első hétvégéjén Olaszországban, Val Vibratában. 

Két héttel az első Eb-futam előtt az ACI olasz bajnokságban állt rajthoz Krózser Menyhért. Az MHH Racing Team egyrészt bemelegítésnek szánta a versenyt, másrészt pedig az olasz pályán akartak számára teszt lehetőséget biztosítani az idei második Eb-futamra. 

Mivel tesztversenyről volt szó, a műszaki hátteret biztosító olasz csapat más típusú vázat próbált ki. Az időmérőig többet is finomítottak rajta, de végül szembesültek vele, hogy ez váz nem fekszik a magyar versenyzőnek. Kicserélték, és innentől kezdve Menya szárnyalt. Az első előfutamán például hét pozíciót javítva jött előre.

A harmadik előfutamában eltört az első futóműben a csapszege, ami miatt fel kellett adnia a versenyt. 

Ez a kiesés három ponttal fosztotta meg a döntőbe jutástól, de így is rengeteg tapasztalatot szerzett a pályáról. Most már tudják, hogy melyik váz fekszik neki a legjobban és nem mellesleg azt is megmutatta, hogy kirobbanó formában van. 

„Val Vibrata nehéz pálya, sok visszafordítóval és kevés előzési ponttal – mondta Krózser Menyhért. – Még Mini60-ban versenyeztem itt, de azóta teljesen megváltozott, úgyhogy kellett ez a tesztverseny. Most már a nyomvonalát és a trükkjeit is ismerem. A szeptemberi Eb-futamon nem lesz vele gond. 

Az edzéseken a csapat javaslatára kipróbáltunk egy másik vázat. Sajnos ezt bármennyire is finomítottuk, nem feküdt nekem. Az időmérőn csak 35. lettem. Az első előfutamra kicseréltük a vázat, és szárnyaltam. Ez volt a hétvég csúcspontja. Sokat előztem és nagyon élveztem. 

A harmadik előfutamon eltört a gokartom bal első csapszege, ami miatt ki kellett állnom. 

Összességében felkészülési versenynek jó volt, azon az egy futamon, ahol semmi hátráltató tényező nem volt, jó formában versenyeztem. Most már azt is tudjuk, hogy melyik vázat használjuk az Eb-n, úgyhogy szerintem amiért jöttünk azt teljesítettük. Két hét múlva Aragonban szeretnék Eb-pontokért harcolni.“

Kapcsolódó cikkek