Ma kezdődik a Humda Országos Rally Bajnokság nyitófutama, a Székesfehérvár Rally. A 61 fős mezőny a pénteki edzést követően szombaton és vasárnap összesen tizenegy murvás gyorsasági szakaszon méri össze tudását.

„A rendezők nagyon izgalmas programot raktak össze, a szombati nap elég extrém lesz a magyar versenyek viszonylatában, hiszen öt gyorsasági szakaszt kell teljesíteni szerviz nélkül a versenyzőknek. Vasárnap kettő régi-új gyorsasági szakasz is becsatlakozik a programba, ami biztosan még több izgalmat hozhat majd. Ahogyan az is, hogy egész hétvégére változékony időjárást mondanak, ami további fejfájást okozhat a csapatoknak.” – nyilatkozta előzetesen a versenyről Szabó Árpád, a PSZA Motorsport csapat koordinátora.

Azt is elmondta, hogy a csapat négy párossal fog odaállni a székesfehérvári rajthoz. Berta László a Peugeot Kupában, Helembai Zsolt az ORC P13-ban, illetve Teller Antal és Zagyva Dorka a mezőny végén egyedi rajtengedéllyel vesz részt a futamon. Antiék pusztán a murva szeretete miatt indulnak, míg Dorkának Peugeot Kupás tervei vannak ezért a licenc kérelem miatt is fontos, hogy elinduljon a futamon.

Ha murva, akkor a Gulf Racing Hungary BMW M3 36-tal induló versenyzőpárosa sem hiányozhat a rajttól. Még csak pár éve kóstolgatja a murvát, de nem hagyna ki ilyen talajú versenyt a Szilágyi Patrik – Kiskuti Adrián duó. A Székesfehérvár Rally keretein belül rendezik meg a Révész Tereprali Országos Bajnokság nyitó futamát is, amelyen 23 autó áll rajthoz.