Aktuális Autósport 2023. április 09.

Sikeres szezonkezdés

Jól kezdődött az idei rali idény a Korda Racing és a Gulf Racing Hungary versenyzői számára.

Nagyon elszántan érkeztek meg Székesfehérvárra a Korda Racing versenyzői, ugyanis számukra nagyon fontos volt, hogy jól kezdjék meg a 2023-as HUMDA Magyar Rallye Bajnokság első versenyét. Ugyanis valamennyi párosuk akár győzelemmel is kezdhette volna a szezont. Noha a mesterhármas nem jött össze, a csapatnak egyáltalán nem kellett szégyenkeznie vasárnap késő délután, ugyanis egy abszolút második, egy ORC összetett első, valamint egy nyolcadik hely igencsak megsüvegelendő idénykezdet.

Vincze Ferenc – Percze Nándor, Skoda Fabia R5

Mindenesetre a 2019-es abszolút magyar bajnok és navigátora nagyon készült a szezonnyitó megmérettetésre, ugyanis Vincze Ferenc minden vágya volt, hogy a tavalyi második helyek után – összetettben és a hétből hat versenyen lett második – ismét ő legyen a legjobb a magyar bajnokságban. Vinczének idén Percze Nándor diktálja az itinert, ám mondhatnánk azt, hogy a 2019-es abszolút bajnok hozzá nőtt a dobogó második fokához, így ismételten második lett a Skoda Fabia R5-össel.

Hevesi István – Bottyán János, Mitsubishi Lancer Evo VI

Csapattársai közül az ORC-ben versenyző Hevesi István, Bottyán János kettős viszont alaposan kárpótolta a csapatot. A Mitsubishi Lancer Evo VI volánja mögött a páros parádézott az idénynyitón: a tíz szakaszból hetet megnyert, és 1 perc 39 másodperces előnnyel, egészen simán diadalmaskodott kategóriájában.

Határ Attila – Éhn Dániel, Peugeot 208

Minimum a dobogó volt a célja az ORB 2W kategóriában, egy Peugeot 208-assal induló Határ Attila és Éhn Dániel kettősnek, akik életük első murvás versenyét teljesítették. Ezúttal csak a pontszerzés jött össze nekik, ám ha végleg összeáll számukra minden, akkor ismét a győzelemért autózhatnak majd.

Szilágyi Patrik – Kiskuti Adrián, BMW M3 E36

Az ORC abszolút hatodik és a 2WD+ első helyén zárta a szezonnyitó Székesfehérvár Rallye-t a Gulf Racing Hungary párosa, a Szilágyi Patrik – Kiskuti Adrián duó. „Nagyon jó versenyt rendeztek Székesfehérváron, élveztük az első pillanattól kezdve. Sokat tanultunk és a végére egész jó tempót tudtunk kiautózni magunkból. Visszajelzések alapján is gyorsan és látványosan kocsikáztunk egész hétvégén, az ózdi esés óta mindig csak tapogatóztam, most viszont éreztem, hogy tényleg jól megyünk. ORC-ben hatodikok lettünk és a 2WD+ Kupát megnyertük. Jó kezdés volt ez az év elején, folytatás a Salgó Rallye-n” – árulta el a verseny után Szilágyi Patrik.

Kapcsolódó cikkek