A fenti összeadásnak a matematika szerint semmi értelme, de a Renault-nál van. Vedd a pompás Renault 5-öst, növeld meg egy picit, húzz rá új ruhát, és máris kész a Renault 4 E-Tech. De tényleg csak ennyi a recept?
A Renault 5 E-Tech már bizonyított. Miért ne lehetne a sikerreceptet kissé módosítva megismételni? Végül is a 70-es évek stílusát idéző kialakításával az R5 azonnal az egyik legkelendőbb elektromos autó lett Európában. Most a Renault 4 E-Technek ezt kellene megismételnie, vagy épp felülmúlnia.
Az új, elektromos R4-es magasabb pozíciót foglal el a francia gyártó típusrangsorában, mint történelmi elődje – most ugyanis ő a nagyobbik kisautó. A Renault 5-től eltérően azonban az új Renault 4-esnél nem sikerült olyan jól átmenteni ősének formavilágát. Másképp megfogalmazva: ha nem tudnánk, hogy a 60-as évekbeli R4 szolgált mintaként, nem jönnénk rá egyből. Igen, a hűtőrács kerete vagy a hátsó lámpák alakja valóban emlékeztet a régi R4-re. De az R5 E-Tech esetében megélt azonnali felismerés ezúttal elmarad. Lehet, hogy a hippikorszak takarékos kisautójától, amelynek négyhengeres motorja legfeljebb 34 lóerős volt, és hírhedt pisztolymarkolatos váltóval lehetett benne váltani, az ugrás a kompakt, elektromos meghajtású crossoverig túl nagy volt?

Ez természetesen nem változtat azon, hogy a Renault 4 E-Tech egy rendes, B szegmensbe tartozó kisautó, amelynek magas a használati értéke és barátságos a megjelenése. Műszaki alapját a Renault 5-nél megismert AmpR Small platform képezi. Két akkumulátorméret és két teljesítményváltozat áll rendelkezésre, 40 és 52 kWh, illetve 90 és 110 kW (122 és 150 LE).
Franciás könnyedség
Az első találkozásra Portugália nyugati partjára természetesen a csúcsmodellt hozta el a gyártó, ízléses Haute-de-France-zöld vagy Kumulus-kék festéssel, Iconic vagy Tecno felszereltségi változatokban. Mi egy kék Iconic modellt választottunk (36 400 eurótól), amely üléseinek steppelt huzatáról ismerhető fel. A valamivel olcsóbb Tecno (34 400 eurótól) farmerstílusú üléshuzatot kap – ez valószínűleg utalás a Renault egykori vezetője, Pierre Dreyfus szavaira. Ő azt mondta az első R4-ről, hogy ez az autó éppúgy osztálynélküli, sokoldalú és praktikus, mint egy farmernadrág.

A villany Renault 4-ben az első benyomásunk az, hogy meglepően tágas, annak ellenére, hogy csak 4,14 m hosszú és 1,80 m széles. Az anyagok és a belső kialakítás minőségi, a kivitelezés precíz. A műszerek és a kezelőszervek nagyrészt megegyeznek az R5-ös modellel. A vezető gyorsan megtalálja a helyét, a Start gombot viszont kissé elrejtették, a fokozatválasztó kar a kormányoszlop jobb oldalán található, ugyanott, ahol az ablaktörlő és a rádióvezérlő karja. Ez kicsit sok, egy helyen… 150 lóerejével a körülbelül másfél tonnás Renault semmiképpen sem túlmotorizált, de nem is gyenge, azaz elég fürgén mozog a forgalomban. A regeneratív fékezés a kormányon elhelyezett kapcsolókkal kényelmesen finomhangolható – és tudja az R5-ben nem elérhető egypedálos módot is.
A futómű rendkívül kényelmes, az egyenetlenségeket lágyan tompítja. Ez kissé – és nem véletlenül – a régi R4-esek jellegzetes vezetési élményét idézi. És egy kis francia könnyedséget csempész a vezetési élménybe. Lehet, hogy a bevált recept ismét működik?


















