Lukasz Krupski a Teslánál dolgozott, tüzet oltott, rámutatott a visszaélésekre – és elvesztette az állását. Az ő történetéből kiderül, hogy a Tesla kívülről teljesen más, mint belülről
A német Handelsblattnak adott interjújából az derül ki, hogy a lengyel származású Lukasz Krupski hogy lett hősből üldözött a Teslánál. A dolog úgy kezdődött, hogy az egyik szerelőállásban egy Model 3-hoz csatlakoztatott töltő lángba borult. Krupski nem tétovázott, gyakorlatilag kitépte a helyéről a lángoló elektronikát, és puszta kézzel húzta ki a kábeleket és alkatrészeket, amelyek égtek és olvadtak. A lángokat rongyokkal és törölközőkkel fojtotta el. A hősies tettnek komoly következményei lettek. Egyfelől Krupski kórházba került égési sérülésekkel, másfelől néhány nappal később kapott egy emailt, azzal a szöveggel, hogy: „Gratulálok a hősiességéhez!”
A feladó nem volt más, mint Elon Musk, a Tesla első embere. Ami egy hősies alkalmazottról és egy hálás munkaadóról szóló történetnek indult, az az autógyártó és Krupski úr, a szerviztechnikus közötti epikus csatává fajult.
Hogy miért? Krupski azt válaszolta a levélre, hogy még sok mindenen lehet javítani. Musk tudni akarta, hogy mikre gondol. Krupski a biztonsági, tűzvédelmi és képzési hiányosságokról írt. Ezután a Teslánál a helyzete rohamosan romlott – saját elmondása szerint a felettesek zaklatták, fenyegették és terrorizálták. Az egyik kolléga azt mondta, hogy hátba szúrja egy csavarhúzóval. A cég csúcsán sem kedvelték meg igazán. Musk utolsó neki küldött e-mailje úgy hangzik, mint egy automatizált válasz: „Nem tudom elolvasni az e-maileket, hacsak nem kritikus fontosságúak a Tesla számára”.
Nem csak a munkakörülményekkel volt gond, az autókkal is. Nem is kevés. A lengyel származású egykori alkalmazott csak a fejét tudta rázni a Norvégiába szállított Tesla Model 3 minőségén. Szinte minden általa vizsgált jármű csomagtartójában víz volt. Az autók gyakran sérülten és hiányosan kerültek le a hajókról. Krupski feladata volt a burkolatok, zsanérok és zárak beállítása, valamint az elektromos hibák kijavítása. Szinte minden autó fényezését is javítani kellett. Krupski hangsúlyozza, hogy nagy Tesla-rajongó volt, és nem áll szándékában rosszat mondani az elektromos autók gyártójának. De a cég belülről egészen másképp néz ki, mint kívülről.

A rajongás is oda lett. Krupski nem akar már Teslát vezetni – szerinte a robotpilóta egyfajta tömegkísérlet a közutakon. Ebben nem akar részt venni. Krupski nem hiszi, hogy Muskot érdekli az ügyfelei biztonsága, cserébe Elon Musk azzal vádolja Krupskit, hogy furcsa viszonyban van a valósággal.
A lengyel származású informátor The New York Timesnak adott interjújából kiderül, hogy hogy miután kezdetben megmentőként üdvözölték, de utána zaklatták, megfenyegették, annyira csalódott a vállalatban, hogy több helyre is eljuttatott az autógyártó számítógépes rendszeréből származó adatokat, így a Handelsblattnak is.
Az adatok a Tesla alkalmazottainak listáját tartalmazták, köztük Muskét is, gyakran társadalombiztosítási számukkal és más személyes adatokkal együtt. A Handelsblatt több ezer baleseti jelentést és egyéb belső Tesla-kommunikációt használt fel a vállalat Autopilot vezetéstámogató szoftverének hibáiról szóló történetek alapjául.
Az adatok szolgáltak alapul a tényfeltáró riportokhoz, amelyek arról szóltak, hogy a Teslának mekkora gondjai vannak a Cybertruck pickup gyártásával, amelyet a vállalat közlése szerint e hónap végén, majdnem három év késéssel szállítanak ki a vásárlóknak. Nem egy csalódott ember bosszújáról van szó, ugyanis az információk egy része egy másik, nem azonosított Tesla-alkalmazottól származott.
És hogy sikerült megszerezni egy, a vállalati szervezet legalján álló egyszerű szerelőnek ennyi információt? Krupski azt mondta, hogy egyszerűen keresőszavakat írt be egy belső vállalati weboldalon, ami kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Tesla hogyan védi több ezer alkalmazott magánéletét és saját titkait.
Ha csak ennyi történt volna, talán egy válvonással elintézhetnénk a dolgot, hiszen nem lenne több, mint egy fura hekkertámadás, de itt lép be a történetbe a pénz és a biztonság. Krupski ugyanis megosztotta a megszerzett adatokat Aaron Greenspan-nal, egy prominens Tesla-kritikussal, aki arra ösztönözte, hogy az Autopilotról gyűjtött információkat adja át az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalnak. A szervezet már régóta vizsgálja a szoftvert, amely képes önállóan kormányozni, gyorsítani és megállítani az autót, de a vezetőnek készen kell állnia arra, hogy bármikor átvegye az irányítást. Az ügynökség többször is meghallgatta Krupskit, ami azt jelzi, hogy komolyan veszik az információit.
És hogy áll most az ügy? Indulnak a jogi csatározások. A Tesla beperelte Krupskit adatlopásért. A cég képviselői eddig azt állították, hogy nem fedeztek fel semmilyen visszaélést a Krupski által közzétett adatoknál. Lukasz Krupski a Teslánál töltött ideje óta depresszióban, szorongásban és álmatlanságban szenved – jelenleg munkanélküli. Nagyon örül, hogy most kiléphetett a névtelenségből – mondta a Handelsblattnak. A Tesla ellen norvég ügyvédek segítségével jogi lépéseket tesz Norvégiában.
