Parancsra született szépség

Az olasz Concorso Eleganza Villa d’Este szépségverseny résztvevői 2016-ban ennek a Lanciának ítélték a neves Coppa d’Oro díjat. A tulajdonos segítségével idézzük fel az autó történetét.

Éveket töltöttünk azzal, hogy a megfelelő faanyagot megtaláljuk. Végül Argentínában sikerült rábukkanni arra a fára, amelyet egykor a Castagna munkatársai használtak” – mesélte Antonius Meijer, aki a második világháború előtt gyártott Alfa Romeo autókra szakosodott Paul Grist segítségével újította fel ezt a különleges Lanciát, amelynek múltjában Benito Mussolini is felbukkan.

1934-ben Olaszországban a Nemzeti Fasiszta Párt megerősítette hatalmát az egypárti általános választásokon. Eközben a járműtervezők körében az áramvonalas építésmód kezdett hódítani: a Macchi M72 repülőgép új sebességi világrekordokat állított fel a Garda-tónál, Guy Moll pedig egy egyedi, alacsony légellenállású Alfa versenyautóval győzött az Avus versenypályán.

Az Aerodinamica szó visszhangzott az autókiállításokon. A karosszériaépítők a trendhez illő hűtőmaszkokkal és fastback formával álltak vásárlóik rendelkezésére. Az itt bemutatott elegáns Lancia Astura ennek az új irányzatnak az egyik első képviselője, ám a történet nem ennyire egyszerű. Ugyanis ezt a Castagna által épített merész karosszériát először egy Alfa Romeo 8C 2300 Lungo alvázára készítették el, amely az 1934-es milánói autókiállítás egyik legnépszerűbb autója lett. A kiállítás látogatói között volt az autórajongó Benito Mussolini, aki fiaival együtt gyönyörködött a Castagna standján álló elegáns szürke kupéban. A milánói autógyár annyira büszke volt a merész formatervre, hogy az egy új céges brosúra címlapján is szerepelt.

A Meijer által ismertetett sztori szerint a Duce azt kérte, hogy a karosszériát legyenek szívesek leemelni az Alfa-alvázról, és inkább a Lancia Astura rövidített alvázára helyezzék el. Benito Mussolini Bruno nevű 16 éves fiának szánta a járművet, aki szenvedélyesen hajszolta a nőket és a gyors autókat, továbbá ő lett Olaszország legfiatalabb pilótája.

Sajnos a Castagna teljes archívuma elpusztult a második világháborúban, így csak különböző olasz történészek kutatásaira lehet támaszkodni. Egyesek szerint három, mások szerint négy áramvonalas Astura készülhetett, de ez az egyetlen, amelyet a rövid alvázra építettek.

Az autó 1935-ben részt a 24 órás Targa Abruzzi versenyen Pescarában. A sofőr, Enrico Minetti Lanciákat árult Milánóban, s nem mellesleg a Mussolini családdal is jó barátságot ápolt. Sajnos az Astura egy műszaki hiba miatt nem fejezte be a versenyt.

Később az Astura megjelent a Concours d’Eleganza di Como rendezvényen, ahol második lett egy Castagna-karosszériás Lancia Dilambda mögött. Mussolini nem sokáig tartotta meg az Asturát, amely 1936-ban többször is gazdát cserélt, s végül Angliában kötött ki.

Innentől a történet kicsit homályos. 1946– 1954 között egy RV Bird nevű illető tulajdonában állt a jármű, aki később elmesélte, hogy az autó 1939-ben balesetet szenvedett, feltekeredett egy villanypóznára! A helyreállítás során kapott egy Morris Eight hűtőrácsot és más, típusidegen alkatrészt.

Bird után Ronald „Steady” Barker újságíró és Astura-rajongó vásárolta meg a szebb napokat látott járművet, amelyről számos alkatrész hiányzott. Barkernek nem volt elég ideje és pénze a restaurálás befejezéséhez, ezért a projektet eladta a Lancia Motor Club tagjának, T. A. Rogersnek. Rogers egy restaurátor segítségével megpróbálta helyreállítani az Asturát, de végül ő is túladott az egyedi járművön.

A hetvenes években Barker elkezdett nyomozni, kíváncsi lett arra, hogy mi történt az autóval. Meg is találta, s amennyire csak lehetett, kipofozta. Az Astura életének későbbi szakaszában csatlakozott Peter Kaus Rosso Bianco-gyűjteményéhez. Ekkorra már vörös színben pompázott. A 2000-es évek közepén majdnem a teljes kollekciót eladták – s az ügyletet Antonius Meijer és partnere szervezte. Ők egy Alfa Romeo 8C-t és az Asturát megtartották.

Ekkor bukkant fel egy teljesen ugyanilyen Astura, amely kisebb zűrzavart okozott, míg ki nem derült, hogy egy replikáról van szó, amelyet Kaus egykori autójáról másoltak. 2013-ban kezdődött az autó aprólékos felújítása. Peter Gristnek és munkatársainak számos kihívással kellett szembenézni. Nem csupán a faanyag, de a karosszéria precíz helyreállítása, a megfelelő zöld árnyalat kiválasztása is nehéz feladatnak bizonyult.

A munka végül 2015 végén fejeződött be, s ahogy mondani szokás, a többi már történelem…

Kapcsolódó cikkek