Több előfutamon a TOP5-be való kerülésért versenyzett a hétvégén Gender Tamás Junior a WSK Super Master Series 3. fordulójában, majd Spanyolország felé vette az irányt.
Az olaszországi Franciacorta Karting Tracken stabilan a TOP 10-ben foglalt helyet az utolsó versenynapig a Hungarian Motorsport Academy versenyzője. A gigantikus, 408 fős mezőny OKJ kategóriájában összesen 98 versenyző indult a bajnoki címért ezúttal. A magyar gokartos számára nagyon jól kezdődött a forduló, hiszen az időmérőn a 7. helyen végzett annak ellenére, hogy a gyorskörön előznie kellett, s ez a két tized hiányzott csak ahhoz, hogy akár pole pozícióból rajtoljon másnap. Így is kategóriájában több, már korábban is eredményes versenyzőt utasított maga mögé. Az első három előfutamon keresték a megfelelő beállításokat. Az utolsó két előfutamon aztán összeállt a technikai háttér is, meglett a tempó, s így az egyiken a 6., a másikon a 8. helyen intette le a kockás zászló. Így az elődöntőnek a 17. helyről tudott nekivágni. A rajt után szétcsúszott a sor, így a 23. helyre visszaesve kezdte meg a futamot. Hála azonban technikás versenyzésének néhány körrel később már a 15. helyen láthatták a szurkolók száguldani Gender Tamás Juniort. A HMA Academy utánpótlási rendszerének fiatal sporttehetségét csak az tudta ezen a hétvégén megállítani kitűzött céljai elérésében, hogy a 10. körben egy előzés közben gokartja jobb hátsó kerekének nekiütközött a mögötte versenyző, s a karambol következtében elhajlott versenygépének váza. Így döntős pozícióból kiesve fejeződött be számára a verseny.
A versenyszezon hamarosan folytatódik Gender Tamás Junior számára, aki Spanyolországba utazott, hogy Valenciában töltse sportszakmai felkészüléssel a következő napokat és megkezdődjön számára az Európai Szezon.
A Hungarian Motorsport Academy utánpótlás nevelési rendszert a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hozta létre és működteti.
Gender Racing Team