Aktuális e-autó 2023. november 16.

Merre jár a kínai e-autó áradat?

Németországban már a dobogó közelében van az értékesített darabszámokat nézve egy kínai e-autó, de mi a helyzet itthon?

Évtizedek óta téma, hogy a kínai autógyártás majd lesöpri az összes többit. Ebből nem lett semmi, bár néhány cégnek jót tett a kínai tulajdon, lásd például a Volvót, de hát ott megtesznek mindent, hogy ne tűnjön fel, a tulajdonos már rég nem európai. Na de akkor majd az e-autókkal tör világuralomra Kína! Talán. Annyi látszik itt Európában, hogy igyekeznek megvetni a lábukat, komoly állami pénzügyi segítséggel, amit az EU nem néz jó szemmel

Na de mit gondol erről az átlag autóvásárló, mi a helyzet az újautó értékesítéseknél? Itthon még nem túl sok, hiszen meghatározó kínai kötődésű márkák, mint az MG és a BYD még csak most teszik elérhetővé igazán az elektromos autó kínálatukat. Németországban viszont sokkal több szereplős ez a piac és régebben is elérhetők fontos modellek, ezért érdemes ott körülnézni.  

Egy hónap alatt 1722 új regisztrációval az MG először juttatott modellt az első öt legkelendőbb elektromos autó közé az MG 4-al, amit mi már alaposan kipróbáltunk az autóMAGAZINban. A negyedik hely az üzembehelyezések között lehetővé tette, hogy számos népszerű modellt, még a Tesla és a VW is lemaradt. Ez a régóta várt fordulat kezdete és a kínai gyártók nagy támadása a német piacon? Valószínűleg nem.

Típus2023 október2023 január – október
Skoda Enyaq257916725
AUDI Q4 E-TRON186715056
Fiat 500 E176017877
MG4172210382
Tesla Model Y164940257
Tesla Model 3160712797
BMW i414447386
WV ID.4, ID5130430657
Dacia Spring128010181
Cupra Born127713386
Németországi elektromosautó eladás 2023
Az Ora Funky Cat egyértelműen az árával hódiít

Nézzük meg közelebbről közelebbről megvizsgáljuk a német piacon szereplő cégek közötti erőviszonyokat. A Szövetségi Közlekedési Hatóság jelenleg 61 márkát sorol fel a statisztikájában az Aiways-től a VW-ig, mindez egy olyan piacon, amely idén kevesebb mint hárommillió autónyi lesz. A számok szerint januártól októberig mintegy 2,4 millió autót állítottak forgalomba Németországban.

Siker! Siker?

A Kínai Népköztársaságból eddig nyolc márka került be a KBA hivatalos regisztrációs statisztikájába. Ők 16 különböző modellt kínálnak, nagyon eltérő sikerrel. Az Aiways már 2019-ben Münchenben telepítette európai központját, két modelljéből, az U5-ösből és az U6-osból tíz hónap alatt összesen csak 46 darabot szállított le. Ez még egy olyan exkluzív márkának is sikerül egy hónap alatt, mint a Bentley.

Az Aiways hiába régi szereplő a német piacon, nem igazán kelendők az autói

A Great Wall Motors által gyártott Ora Funky Cat másról árulkodik. A németországi forgalmazását az Emil Frey Group biztosította, amely a Mitsubishi és Subaru kereskedőkkel már kialakult, hűséges vásárlókból álló értékesítési hálózattal rendelkezik. Úgy tűnik, ez elég jól működik, hiszen idén eddig közel 4000 új Funky Cat-et regisztráltak, ugyan annyi, mint BMW iX számai.

Ez azonban még mindig nem sok az első igazi kínai nagymenőhöz képest: az MG4 láthatóan elnyerte a német vásárlók tetszését, és már az októberi csúcsra jutása előtt is elég jól teljesített: januártól októberig több mint 10 000 darabot adtak el belőle, többet, mint amennyit például a Hyundai a sikeres Ioniq 5-ből. Összességében az MG idén már mintegy 15 000 elektromos autót adott el Németországban.

Az ár, ami számít

Ennek oka könnyen kiderül, ha az MG 4 német árlistájára pillantunk. Az autó 32 312 eurótól kapható, a magánügyféllízing pedig havi 199 eurótól indul. Tehát elsősorban az ár az, ami jelenleg a német vásárlókat a kínai elektromos autókhoz vonzza. Míg más kínai gyártók magabiztos prémium árakkal próbálnak versenyezni, addig a piacon komolyabb rutinnal rendelkezők különösen a vonzó kondíciókkal igyekeznek sikereket elérni. Az Ora Funky Catet például 149 eurótól kínálja lízingáron az importőr.

A BYD komoly versenytársa lehet az MG-nek, nem csak Németországban, itthon is

Itthon az MG4 jelenleg kedvezményes áron 12 000 000 forintért érhető el. Ez igen jó ajánlat, akár a műszaki tartalmat, akár a kivitelezést, vagy éppen a 7 éves garanciát nézzük. Az ár viszont önmagában, az átlagos magyar autóvásárló számára magas. Pont az MG-nél látszik ez jól, hiszen mindössze 9 hónap alatt értékesítettek 1000 autót, főleg az igen jó áron kínált MG ZS SUV-ot.

A BYD ugyan már bemutatkozott, három modellel is,  de az értékesítés igazán csak jövőre fog megindulni. Ugyan lehetett olvasni olyan címeket, hogy dömpingáron érkeznek az autók, de ez több mint túlzás. A legolcsóbb, a BYD Dolphin Active kivitele is majdnem 11 000 000 forint. A műszaki tartalom itt is rendben van, főleg ezen az áron, de az olyan árérzékeny helyen, mint Magyarország, nehéz megjósolni, hogy mekkora piaci szeletet tud majd kihasítani egy kínai márka, ami csak elektromos autókkal érkezik. 

Kapcsolódó cikkek