Aktuális e-autó 2025. április 07.

Meglepetésautó

A BYD egyre szélesedő kínálatából eddig hiányzott egy kiskategóriás elektromos SUV. Most végre megérkezett az Atto 2, amelynek a kipróbálása után kiderült, nem egészen azt nyújtja, amit előzetesen gondoltunk volna.

Amikor tavaly kiderült, hogy a BYD idén bemutatja és piacra dobja az Atto 3 alá szánt kiskategóriás elektromos SUV-ját, nekem egy 4 és 4,2 méter közötti hosszúságú, letaglózóan alacsony áron kínált kis SUV képe jelent meg a szemeim előtt. Vagyis mondjuk olyan, mint a Jeep Avenger, az Opel Mokka Electric vagy a Volvo EX30, csak sokkal olcsóbban. Várakozásom – lehet, kicsit könnyelműen – a méretet tekintve azon alapult, hogy egyrészt úgy tudtam, hogy ma éppen az ekkora SUV-ok a legnépszerűbbek, másrészt az Atto 3 hossza 4 méter 45 centi, tehát ha rendesen el akarják tőle különíteni a kisebb típust, akkor körülbelül a 4 méter 20 centi tekinthető felső határnak. Az árnál pedig úgy véltem, hogy a BYD majd azzal tör borsot a konkurensek orra alá, hogy jó alaposan alájuk kínál.

Az első személyes találkozás és próba után teljesen újra kellett gondolnom mindent, amit előzetesen feltételeztem. Kezdjük mindjárt a méreteknél! Az Atto 2 hossza 4,3 méter, azaz csupán 15 centivel kisebb az Atto 3-nál, és egyúttal messzebbre nyújtózkodik számos egy osztállyal feljebbi besorolású autónál. Például a VW ID.3-nál, a Renault Mégane-nál, de még a BYD Dolphinnál is. Miközben azonban 183 centis szélessége nem kirívó, hiszen a szintén 4,3 méter hosszú Kia EV3 és Peugeot e-2008 szélessége 185, illetve 181 centi, addig a magasságával szó szerint kiemelkedik a sorból. Míg az EV3 157, az e-2008 155 centi magas, 167 centijével az Atto 2 mintegy tíz centit ver rájuk, és ezzel a teteje egy szintre kerül a 4,9 méteres hosszával jóval nagyobb Mercedes EQE SUV-éval.

Egészen jó belőle a kilátás, ennek ellenére alaptartozék a tolatókamera, eggyel magasabb felszereltséghez pedig már 360 fokos kamera jár

Ezekkel a méretekkel az Atto 2 elmenne akár kompakt SUV-nak is, csakhogy akkor egy kategóriába kerülne az Atto 3-mal. Ami méret szempontból mégis visszahúzza a kisautók közé, az nem más, mint 2 méter 62 centis tengelytávja, épp úgy, mint a Peugeot e-2008 esetében.

Az általam vártnál nagyobb méreteknek azonban akad egy egyáltalán el nem hanyagolható előnye, a tágas belső tér. Az Atto 2 utasterében nemcsak elöl, de hátul is kényelmesen lehet terpeszkedni. Mindezt úgy, hogy családi méretű, 400 literes csomagtartónak marad hely, amihez szintkiegyenlítő polc is jár, amivel a hátsó támlák előredöntése után keletkező lépcsőt lehet eltüntetni. A padló alatt egy további rekeszt is találni, amiben jól elférnek a töltőkábelek, ugyanakkor elöl, a gépháztető alatt annak ellenére nem alakítottak ki tárolódobozt, hogy a mélyen fekvő motor és elektronika felett volna rá hely. Talán majd modellfrissítéskor…

Az utastérnek azonban nemcsak a mérete meggyőző, hanem a kialakítása is. Alapárasak a gondosan formázott és kényelmes, vegán bőr borítású első ülések, és körben is annyi puha felületet érinthetünk, amennyi inkább a kompakt, mint a kiskategóriában megszokott. S bár lehet, a formák nem olyan merészek, mint az Atto 3 utasterében, ahol gitárhúrok és hanglemeztárolóra emlékeztető elemek fogadnak, de a színösszeállítás és a kialakítás ízléses, és az anyaghasználaton kívül az összeszerelés minősége is megüti a kompakt kategória szintjét.

A műszerfalra pillantva sem találhatóak a kisautókra jellemző spórolásra utaló jelek. Jó, a kormány valódi gombjaival változtatható kijelzésű digitális műszeregység csak 8,8 colos, de kijelzései így is egyértelműek és jól leolvashatók. Egyes kisautóktól eltérően az alapkivitelbe is szerelnek érintőképernyőt, 10,1 colosat, és a BYD szokásának megfelelően forgathatót. Egy felszereltségi szinttel feljebb az egyébként éles képű és kimondottan könnyen kezelhető érintőképernyő már 12,8 col átlójú.

Nem játszották túl a formákat a puha anyagokból készült műszerfal esetében. A kormánygombok valódiak és odanézés nélkül is kezelhetők

A könnyű kezelhetőségre azonban szükség is van, ugyanis néhány olyan funkción kívül, mint a hangerő, a vezetési üzemmód, a rekuperáció, a holttérfigyelő, vagy a hátsó szélvédő fűtése, amelyek a fokozatválasztó kar mellett valódi tekerő-, billenő-, illetve nyomógombokat kaptak, minden más kizárólag az érintőképernyőről irányítható. Így a zenelejátszás mellett a klíma és az ülésfűtés is, ezért ha ezeken akarunk valamit változtatni, addig nem látjuk a navigációs térképet. A gyorsabb ide-oda kapcsolást azonban elősegíti, hogy a képernyő alján közvetlen elérést biztosító ikonsort helyeztek el, ami ráadásul egyszerűen konfigurálható is. További trükk, hogy ha felülről egyszerre két ujjunkat húzzuk le, egyből a funkciók tárháza jelenik meg, méghozzá áthelyezhető ikonokkal.

A kompakt autós érzés egy jó darabig menet közben is velünk marad. Például abban, ahogy a futómű viselkedik. Szépen, majdhogynem elegánsan nyeli el a kátyúk, aszfaltfoltozások ütéseit éppúgy, mint fékezi meg az úthullámok keltette lengéseket. Az előbbi részben a viszonylag magas oldalfalú, 215/60 R17-es abroncsoknak, míg utóbbi egyértelműen a harmonikus hangolásnak köszönhető.

Ugyanakkor a lendületesebb kanyarvételek sem okoznak gondot az Atto 2 számára. Szépen követi a visszajelzésekkel csak mérsékelten szolgáló kormánnyal kijelölt ívet, majd a kanyartempó fokozásával kiszámíthatóan válik alulkormányzottá. Mindezt úgy, hogy a futómű felépítése eltér a márkától megszokottól. Míg a BYD nálunk forgalmazott típusainak mindegyike, beleértve a padlólemeztestvér Dolphint is, több lengőkaros futóművet kapott hátra, az Atto 2 az első, amelyiknél hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés vezeti a kerekeket. Az egyszerűbb felépítés azonban nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne, a viselkedése alapján semmiképpen sem.

Városban és országúton a menetteljesítmények sem utalnak a kisautós hovatartozásra, ehhez elegendő talán csak a 7,9 másodperces 0–100 km/h közötti sprintidőt felemlegetni. Tény és való, a méretéhez képest viszonylag könnyű, 1570 kilós Atto 2 rendesen megindul álló helyzetből és menet közben is vehemensen reagál a gázadásra, főként a menetüzemmód-kapcsoló Sport állásában. Az első kerekeket hajtó állandó mágneses szinkronmotor 177 lóereje csupán autópályán érződik már egy kicsit haloványabbnak azáltal, hogy 120 km/h felett már nem olyan hevesek a hirtelen gázadásokra adott válaszok. Szintén autópályán tűnik fel leginkább, hogy már 100 km/h környékén szélzaj hallható az A oszlopok felől.

A kisautós érzet akkor éri el a vezetőt, amikor akár már országúton a hatótávkijelzőre pillant, és ott azt látja, hogy 130 kilométer megtételével elfogyasztotta az akkumulátor kapacitásának felét – vagyis legfeljebb ugyanekkora távot lehet még tenni a teljes lemerülésig. Aki természetesen előtte tanulmányozta a műszaki adatokat, annak ez nem igazi meglepetés. Abból ugyanis kiderül, hogy bár az Atto 2 a Dolphinhoz, az Atto 3-hoz, a Sealhez és a Sealion 7-hez hasonlóan az e-Platform 3 jelű padlólemezre épül, a padlóba csupán 45 kWh kapacitású lítium-vasfoszfát katódkémiájú akkumulátort építettek be. Ezzel pedig az alaptartozék hőszivattyú ellenére papíron sem képes a kisebbik Atto 312 km-nél többet megtenni, a valóságos hatótáv azonban vegyes használatban, mint arra a próbánk is rámutatott, valahol 250-270 km körül lehet.

Mélyen ül elöl a motor és a hozzá tartozó elektronika. Ránézésre jutott volna hely egy első tárolónak

A kisautós hatótáv amúgy egészen addig nem gond, amíg tulajdonosa úgy használja az Atto 2-t, amint azt a BYD-nál elképzelték, azaz főként lakott területen és annak környékén. A fogyasztás ilyenkor kisebb, a hatótáv pedig nagyobb lehet, a gyár ígérete szerint akár 463 km is. A lemerítés után viszont a feltöltés sem kifejezetten gyors, váltóáramról 11 kW a maximális teljesítmény, amivel a töltés 0–100 százalék között öt és fél órát vesz igénybe, míg a legfeljebb 65 kW-ot elérő egyenáramú töltéssel 37 perc szükséges a 10–80 százalék közötti áramfelvételhez.

A 45 kWh kapacitású akkumulátor beépítésének egyik magyarázata a tervezett rendeltetés, a másik valószínű oka azonban a vételár leszorítása. Bár cikkünk írásakor hivatalos hazai árlista még nem állt rendelkezésre, a külföldi árakból kalkulálva körülbelül 12 millió forint lehet az Atto 2 indulóára. Ez versenyképesnek hangzik, főleg úgy, hogy már ezért is gazdag felszereltségre számíthatnak a leendő tulajdonosok, hiszen bár az érintőképernyő csak 10,1 colos, de sok más mellett alaptartozék a 17-es könnyűfém kerékgarnitúra, a panoráma üvegtető, a mobiltelefonos vagy okosórás ajtónyitás, a tolatókamera, a LED-fényszórók automata vezérlése, a hőszivattyú és a külső fogyasztók táplálása (V2L) is. Egy szinttel feljebb 12,8 colos érintőképernyő, fűtött kormány és első ülések, vezeték nélküli mobiltöltő és 360 fokos kamerarendszer is jár.

A felszereltség megint inkább a kompakt kategóriát juttatja az ember eszébe, és ha az akkumulátor is nagyobb lenne, akkor az Atto 2 – kategóriabesorolása ellenére – használati értékét tekintve egyenrangú lehetne több, eggyel nagyobb osztályba tartozó típussal. Erre egyébként ígéretet is tettek, később érkezik majd egy 60 kWh-s kivitel is, amelynek a hatótávja vegyes használatban is meghaladja a 400 kilométert. Az egyetlen kérdés, hogy az mennyibe fog kerülni?

Értékelés

Tágas utasterével, elegendően nagy csomagtartójával, jó menetteljesítményeivel, harmonikus hangolású futóművével és gazdag kényelmi felszereltségével ugyan teljesen alkalmas arra, amire szánták, vagyis városi és város környéki autónak, nagyobb akkumulátorral azonban simán beválna a család egyetlen autójának is. A gyár ígérete szerint érkezik is majd később egy nagyobb hatótávra képes változat.

Gajdán Miklós



Kapcsolódó cikkek