- 2023. december 14.
Delfinárium
A BYD Dolphin magyar piacon az egyik legjobban várt, kellő méretű és jól árazott teljesen elektromos autó, ráadásul Kínából. De milyen vele közlekedni, milyen vezetni, és egyáltalán, milyen az autó a számokon túl? Papírtigris. Olyan dologra mondják, ami erősnek néz ki, de a valóságban nem az. A kínai autókat még mindig fenntartással kezeljük itt Európában, […]
Teljes cikk- 2023. november 17.
Telefon után autó
Az Apple autó bejelentésére évek óta várunk, így előzhette be egy másik mobileszköz gyártó óriás, a Xiaomi! Úgy tűnik, az Apple-nek csak utalnia kell valaminek a megvalósítására, és a technológiai világ gyakorlatilag összefog az elképzelés megvalósítása érdekében. Így volt az óráknál. Az Apple-nek csupán az YSL korábbi főnökét kellett felvennie, hogy elinduljanak a pletykák egy […]
Teljes cikk- 2023. október 15.
Érkezik a Suzuki Swift 7. generációja
A Suzuki a 2023-as Japan Mobility Show-n mutatja be a Swift új generációját, amely egy évvel később debütál a piacon. Bár a kisautó még a Concept nevet viseli, gyakorlatilag már sorozatgyártásra kész. A Suzuki Swift jelenlegi változata 2017 óta kapható, a japánok 2020-ban ráncfelvarrást adtak a modellnek. 2023-tól pedig a hetedik generáció kerül piacra – […]
Teljes cikk- 2023. október 11.
Erősebb, okosabb és nem drágább
Megújult, és már rendelhető is a VW kompakt elektromos SUV párosa, az ID.4 és az ID.5. Mindkét modell erősebb és takarékosabb motorokat, új szoftvert és a műszerfalra nagyobb képernyőket kapott. És egy olyan műszaki megoldást is, amit már régen reklamáltak a korábbi vásárlók. Szintén újdonság az IDA hang alapú vezérlés és a tíz hangszórós audió […]
Teljes cikk- 2023. október 11.
A német elektromos kamion, ami kínai segítséggel töri meg a dízelek hegemóniáját
A Mercedes-Benz Trucks bemutatta az E-Actros 600-at – egy akkumulátoros-elektromos 40 tonnás teherautót, amely több mint 500 kilométert képes megtenni közbenső töltés nélkül kínai akkumulátorokkal! A Mercedes-Benz Trucks stílusosan egy Hamburg melletti benzinkúton mutatja be első akkumulátoros-elektromos távolsági teherautójának szériaváltozatát. Ezzel elsősorban az új eActros 600 autópálya-közeliségét akarták demonstrálni. Hosszú távú utakra fejlesztették ki, és […]
Teljes cikk- 2023. október 02.
A Subaru Crosstrek megérkezett Európába!
A Subaru Corporation európai leányvállalata, a Subaru Europe ma bejelentette, hogy a kontinens piacán forgalmazni kezdi a vadonatúj Crosstrek modellt A Crosstrek a Subaru XV vadonatúj interpretációja; ez a modell váltja az XV-t a Subaru európai kínálatában. Az először 2011-ben bemutatott Subaru XV nagyon hamar népszerűvé vált a vásárlók körében, és erre az autóra épült […]
Teljes cikk- 2023. szeptember 14.
Toyota roadshow-n mutatkozik be az új C-HR
A Toyota minden hazai márkakereskedésébe ellátogat a rendezvény, ahol nem csak az új C-HR mutatkozik be, hanem a cég által használt technológiákat, a hibrid hajtást, a tisztán elektromos üzemet és a hidrogén üzemanyagcellát reprezentáló modelleket is láthatnak az érdeklődők. Az új C-HR bemutatására a Toyota egy látványos, Toyota Ikonok Premierje névre keresztelt, 22 állomásból álló […]
Teljes cikk- 2023. szeptember 07.
Izgalmasabb külsővel, új fényszórókkal jön az Audi Q8 és SQ8
Az Audi elegáns új dizájnnal és korszerűsített technológiával frissíti a Q család zászlóshajóját. Az Audi elegáns új dizájnnal és korszerűsített technológiával frissíti a Q család zászlóshajóját. Az átdolgozott külső megjelenés új első és hátsó lökhárítókkal hangsúlyozza a SUV-kupé erős karakterét. Az Audi első ízben szereli fel a Q8-at HD Matrix LED fényszórókkal, a csúcsfelszereltségű modellekben […]
Teljes cikk- 2023. augusztus 31.
Álom
Az Alfa Romeo örömmel jelenti be, hogy visszatér a legendás 33 Stradale, az 1960-as évek ikonja, amelyet sokan minden idők egyik legszebb autójának tartanak, és amely közvetlenül a Tipo 33-ból származik, amely a világ motorsportjának sztárja volt. Álom szép, és arról is csak álmodhatunk, hogy lesz egy új Alfa 33-asunk, mert a mindössze 33 darabban […]
Teljes cikk- 2023. augusztus 28.
Szabadidő autó? A CITROËN szerint ez az igazi!
Citroën a düsseldorfi Caravan Salon autós kiállításon mutatja be Type Holidays névre keresztelt furgonját. Nagyon francia, nagyon retró, és nagyon kipróbálnánk. Röviden így lehet összefoglalni a Type Holidays nevű autó lényegét furgonját. A koncepció egyszerre merít a legendás Citroën Type H és a kortárs Spacetourer modellekből. A jellegzetes belső kialakítás hamarosan az egész Citroën-hálózatban elérhető lesz egy „Holidays” elvevezésű termékcsalád részeként. A […]
Teljes cikk