Ebben az évben minden korábbinál nagyobb összeget bocsát rendelkezésre az állam pályázati formában új elektromos autók vásárlásának támogatására. Mint minden hasonló esetben, az idén február 5-én induló elektromosautó-támogatási pályázatnál is feltételekhez kötött, kik és mekkora támogatásban részesülhetnek. Íme, a követelmények!
Az idei, vagyis 2024-es elektromosautó-támogatási pályázat legelsőként említésre méltó feltétele, hogy magánszemélyek NEM, kizárólag vállalkozások indulhatnak rajta. Ez azon is látszik, hogy a támogatásra jogosult autók árát nem bruttó, hanem nettó összegként határozták meg, és nemcsak új személyautókra, hanem új teherautókra és kisbuszokra is igénybe vehető. Szintén fontos, hogy azt a korábban belengetett feltételt törölték, miszerint a taxisok kivételével csak legalább a két főt foglalkoztató vállalkozások pályázhatnak. A végleges pályázati kiírás szerint egyfős egyéni vállalkozók is folyamodhatnak a feltételek teljesítése esetén vissza nem térítendő támogatásért.
Mikortól meddig lehet pályázni?
Pályázni 2024. február 5-én 10 órától 2025. március 31-én 10 óráig lehet, és a teljes lebonyolítást legkésőbb 2026. április 30-ig le kell zárni. Ez azt jelenti, hogy eddig az időpontig a pályázat keretében beszerzett tisztán elektromos új gépjármű forgalmi engedélyének a végső kedvezményezett nevére, illetve tulajdonába kell kerülnie. A végső kedvezményezett a támogatásban részesülő gépjárművet a projektmegvalósítás befejezésétől számított három évig, de legkésőbb 2027. december 31-ig fenn kell tartania, vagyis addig nem adhatja el.
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 30 milliárd forint, ebből a Budapest régióban 10,8 milliárd forint, a kevésbé fejlett régiók (Pest, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld) összességében 19,2 milliárd forint használható fel. A kiírás szerint nyitott a lehetőség arra, hogy az igények megváltozása esetén átcsoportosítsanak összegeket, magyarul ezek a keretösszegek még változhatnak. Szintén egyfajta behatárolás, hogy összesen legfeljebb 9375 gépkocsi megvásárlását támogatja az állam.
A támogatás mértéke személyautókra
A támogatás mértéke minden gépjárműosztályban az akkumulátor bruttó tárolókapacitásától függ, de attól függően, hogy személy- vagy teherautó, nem azonos mértékben. A személyautóknál a 40 kWh alatti bruttó kapacitású akkumulátorú elektromos autókra 2,8 millió, a 41 és 59 kWh közöttiekre 3,6 millió, a 60 kWh-nál nagyobbakra a maximális 4 millió forint támogatás kapható.
Ugyanakkor a pályázat az egyes kapacitáskategóriákban árplafont is rögzít, még egyszer hangsúlyozva nettó, azaz áfa nélküli összegben meghatározva. A 40 kWh alatti bruttó tárolóképességű akkumulátorú autók ára nem haladhatja meg a nettó 11,5 millió forintot, a 41 és 59 kWh közöttieké a 14 millió, a 60 kWh-s és annál nagyobbaké a 20 millió forintot. Mivel személyautóknál a legtöbb helyen a bruttó árat tüntetik fel, az árplafonok bruttója körülbelül 14,6, 17,8 és 25,4 millió forint. Azért csak körülbelül, mert az autókat terhelő egyéb közterhek ezt kismértékben eltéríthetik.
A támogatás mértéke haszongépjárművekre
Teherautók és kisbuszok esetében (M2, N1 és N2 kategória) kicsit közelebb esnek egymáshoz a támogatási összegek, a maximum azonban itt is 4 millió forint. A 49 kWh-s és az alatti bruttó kapacitású akkumulátorral felszerelt haszongépjárművek 3,6 millió, az 50 és 74 kWh közöttiek 3,8 millió, a 75 kWh-s és afölöttiek a maximális 4 millió forintos támogatást kaphatják meg.
Eltérőek a személyautókétól az árplafonok is, amelyek a teherautóknál és kisbuszoknál még indokoltabban szerepelnek nettó összegként. A 49 kWh-s és az alatti akkumulátorú teherautók nem kerülhetnek többe nettó 17 millió, az 50 és 74 közöttiek 22 millió, a 75 kWh-s és a fölöttiek 25 millió forintnál.
Vállalkozásonként több autóra is lehet igényelni
Egy vállalkozás több autóra is igényelhet támogatást, ez azonban a vállalkozás létszámától függ. A 9 fős, vagy annál kisebb kisebb létszámú cégek egy, a 10 és 49 fő közöttiek öt, az 50 és 249 fő közöttiek tíz, míg a 250 fős, vagy afölötti vállalkozások 16 autóra vehetik igénybe a támogatást. Utóbbiak közül kerülhetnek ki azok, akik ha minden megpályázott autó után megkapják az egyenként járó legmagasabb 4 millió forintos összeget, akkor egyúttal a rendelet alapján igényelhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összegét veszik igénybe, a 64 millió forintot. A legkisebb támogatás összege egy darab 40 kWh-s vagy annál kisebb akkumulátorú személyautóra jár, ez 2,8 millió forint.
Importőri kedvezmények is csökkenthetik az árakat
Ne lepődjön meg azonban senki, ha alacsonyabb árral találkozik, mint ami akkor jönne ki, ha csak a támogatást vonná le az illető autó árából. A márkaimportőrök ugyanis egyedi kedvezményekkel fejelhetik meg az állami támogatást, ami még tovább mérsékli a fizetendő összeget. Mindenképpen érdemes utánanézni a konkrét ajánlatoknak. Cikkünk elkészítésekor azonban ezek a legtöbb márkánál nem álltak rendelkezésre, mert még kialakítás alatt álltak, vagy a hazai importőr a gyári központ jóváhagyását várta, ezért a legtöbb esetben csak a kedvezmény mértékének feltüntetésére vállalkoztunk.
Szöveg: Gajdán Miklós