Nehéz elfelejteni az oldalkocsi legnagyobb hátrányát, hogy egy motorkerékpár helyét foglalja el a garázsban, de akinek ez nem számít, ne hagyja ki.
Írta: Ocskay Zoltán Fotók: Papp Zoltán
Adler 250 eladó. Egy ilyen hirdetés meglehetősen szűk kört érint, de azt nagyon. Pápán volt a motor, ez szimpatikussá tette Brandt János szemében, aki Budaörsön lakik, tehát viszonylag közel, mindent gyűjt, ami Adler, beleértve a motorkerékpárokat, tehát hamar sort kerített a szemlére. Nem tartott sokáig a nézelődés, az ár ijesztőnek tűnt. „Majd hanyatt estem. Mondtam a tulajdonosnak, gondolja át, pár nap múlva visszajövök” – mesélte. Így is történt, és jót tett a szünet, sikerült lealkudni vagy 200 ezer forintot, mellé még beszámított az eladó pár régi bútort, amit János felajánlott. Az Adler átkerült Pápáról Budaörsre, majd pár hónappal később Szegedre, restaurálásra. De akkor már nem szóló motorként, hanem oldalkocsival. Ez volt ugyanis az eredeti terv, egy 250-es Adler oldalkocsival. János már korábban kinézte a megfelelő oldalkocsi-típust, a Steib LS 200‑at. Az ötvenes évek legnépszerűbb német oldalkocsijáról beszélünk, amelyet sokféle motorkerékpárhoz használtak a BMW R25-től a Victoria Aeróig, mert elegáns volt, kényelmes és könnyen felszerelhető. Ne felejtsük, az ötvenes évek elején, derekán a Német Szövetségi Köztársaságban a családi utazás álomjárműve az oldalkocsis motor volt. Az autógyárak épp csak kezdtek talpra állni, kevesen engedhettek meg maguknak gépkocsit. A nürnbergi Steib cég kreatúrái mellett a lipcsei Stoye, az oberurseli Kali és a müncheni Royal oldalkocsik fordultak elő jelentősebb számban a Bundesrepublikban. A Steib volt a piacvezető, nem is kicsit, mindössze 10 százalékot engedett át a versenytársaknak. A BMW-nél például alapfelszereltség volt a Steib oldalkocsi.
Az eredetileg autófényezésre és kárpitozásra alapított Steib cégnél 1928-ban az Ardie motorkerékpárgyár kérésére kezdtek oldalkocsikat készíteni, és hamar a legjobbak közé emelkedtek. 1965-ben fejezték be az oldalkocsi-gyártást, majd mezőgazdasági gépek előállítására tértek át. Amikor még jól ment, minden kategóriában volt ajánlatuk.
Az LS 200-at a legfeljebb 250 köbcentis motorokhoz kínálták, efölött az LS 300, illetve a TR 500 volt a megfelelő. Gyártottak teherszállító felépítményes oldalkocsit és robogóhoz valót is. Hárompontos felfüggesztést alkalmaztak, választható volt az első lökhárító, a csomagtartó, valamint az adott motorkerékpár színéhez illő festés.
Mivel napjainkban egyre többen szeretnének a klasszikus gépük mellé oldalkocsit kötni (a feleség szívesebben utazik fotelben, mint lengőnyergen, esetleg az unoka fuvarozására lehet hivatkozni), manapság virágzik a Steib-utángyártás, amiben magyar cégek járnak az élen. Jó minőségű, pontos munkáik Németországban is keresettek, Brandt János is ilyen oldalkocsit szereltetett az Adler M 250 mellé. Nem gyenge az ár, az oldmotoautoforsale oldalon 4200 eurót kérnek egy teljes felszereltségű LS 200 replikáért.
„Timár Csaba csinálta az alvázat, mástól vettem a csónakot, pár vasalás, a kerék, a kapaszkodó, a lámpa a sárvédőn, a hátsó lámpa és a kerékcsavar eredeti” – tudtuk meg a tulajdonostól.
A vontató, vagyis az Adler M 250 viszont teljesen eredeti. Egyetlen hibája, hogy a története ismeretlen. Csak tippelni lehet, hogy a hatvanas évek elején kerülhetett Magyarországra, amikor a háború után kitelepített németajkú magyarok elkezdtek használt motorkerékpárt, kerékpárt adományozni az itthon ragadt rokonoknak. Egy jóval későbbi mozgalom lett a rendszerváltás utáni traktorajándékozás, hiszen a hatvanas években téeszvilág volt nálunk, magánkézben traktor nem lehetett.
Noha elég jó állapotban vészelte át a gyártása óta eltelt közel hetven évet az Adler, nem maradhatott el a teljes felújítás. Szerencsére ez rutinmunka lett, dugattyúk, csapágyak, vezetékek szerepeltek a cserelistán, újak a küllők és a felnik, mert a biztonság megér ennyit. (A krómozás többe került volna.) Tehát szerelés, festés, krómozás, mint a televíziós restauráló sorozatokban, és már kész is a gyönyörű oldalkocsis motorkerékpár.
Szép és csillogó, a kérdés, hogy mennyire jó, megérte-e a nagy nekifutást. Szerencsére nem kényszerültünk másodkézből kapott információk közlésére, kitolhattuk a budaörsi Adler-kiállításról (a Veteránban majd később részletesen), és kipróbálhattuk. Akadtak nehézségek. „Nincs benne túl sok benzin” – mondta János, és nem viccelt, csak a tank alján lötyögött némi folyadék. Sebaj, nem megyünk messzire! Viszonylag hamar beindult a kéthengeres, és körülbelül ugyanilyen hamar le is állt. Nehéz volt eldönteni, hogy sokat kap vagy keveset, és mire sikerült volna, elrepült a berúgó karját rögzítő csap végéről a zégergyűrű. Egy ideig kutakodtunk, aztán átálltunk a toló üzemmódra. Rendelkezésre állt egy lejtő, egy kis indítóspray használatával pár méter után beindult a motor, de miután megfordultam, mindig leállt. Megkértem a tulajdonost és a fotóriporter-főszerkesztőt, hogy tolják vissza, majd újabb próba. Az eredmény azonos. Mielőtt fellázadtak volna a rabszolgák, rájöttem, hogy bár betolni csak lejtőn célszerű, azonban a benzincsap a tank hátsó felén van, onnan tehát a lejtőn állva mindig eltűnik az üzemanyag és a tank elejébe torlódik. Végül csak el kellett menni benzinért, sőt, keverékért, és néhány liter becsurgatása után az Adler úgy zenélt, mint a legjobb katonazenekar. Semmi virtuozitás, ellenben megbízhatóan játszotta a kottát. Utas nélkül erőteljesen gyorsul, az alacsony üléshelyzet miatt stabil jobb- és balkanyarban egyaránt. Rossz úton nem próbáltam, talán ott történhetett volna rázás, billegés, a sima bitumenen azonban kifogástalanul irányíthatónak éreztem – miután kellően betekertem a kormányszorítót. Anélkül ugyanis hatvanas tempónál egyik-pillanatról a másikra életveszélyes szitálásba kezdett a kormány.
Vélemény Ocskay Zoltán
Egy jól szabott oldalkocsi teszi igazán széppé a motorkerékpárt. Vannak biztosan kivételek, azonban a legtöbb esetben belátjuk, hogy az
oldalkocsi felkapcsolásával a lócából kanapé válik, a sporteszközből közlekedési eszköz keletkezik. Elfér az egész család, papa-mama-gyerekek, csomagok, szerszámok, alkatrészek, kutya, macska, nem kell többet tanktáskázni, hátizsákozni.
Az Adler M 250 egy elegáns motorkerékpár, de ha azt kérdezik, melyik oldalról nézem szívesebben, egyértelmű, hogy az oldalkocsi
felől. Nem véletlenül hívják csónaknak az utascellát, mert többnyire egy hajóformát idéz, amire itt ráerősít a hullámot idéző oldaldísz, a csíkozás és az orr kialakítása. De a sárvédő teszi fel a koronát a látványra! Az nem más, mint az aerodinamika lemezbe álmodott-formált allegóriája, amihez csekély ráadás a kerékrögzítő szárnyas csavar. Mivel megtapasztaltam, hogy tökéletes biztonsággal lehet fordulni üres oldalkocsival is, az utazási lehetőségek közül a vezetést vállalnám, a csónakban ugyanis a magamfajta átlagméretnek kevés a hely.
