Aktuális Autósport Sportautók 2023. február 28.

Hideg Ádám az Európa-bajnokságra készült

Háromnapos teszttel készült Hideg Ádám az FIA Európa-bajnokság nyitó futamára. Az egykoron Forma–1-es futamnak is otthont adó Valencia gokartpályája nagyon technikásnak és különösen nehéznek bizonyult, éppen ezért vált a HUMDA Academy 15 éves versenyzőjének egyik kedvencévé.

Igen sűrű a programja Hideg Ádámnak, hiszen a WSK Super Master Series két futama között nem jött haza Magyarországra, hanem a spanyolországi Valenciában már az FIA Európa-bajnokság és társrendezvénye, a Champions of the Future márciusi nyitófutamaira készült.

A teszt több szempontból is fontos volt. Egyrészről a valenciai pálya nagyon technikás, nehéz rajta előzni, így minden tapasztalat előnyt jelent. Másrészről pedig az FIA rendezvényeken más gumit használnak, mint a WSK-ban, amelyet Ádám most próbálhatott ki először.

A Sodikart gyári csapata elégedett volt Ádám teljesítményével, érdekességként pedig kiemelték, hogy a két gyári OK versenyzőjüknek két teljesen más beállítást találtak.

„Nagyon hasznos volt a teszt. Először is három napon keresztül azt tehettem, amit a legjobban szeretek: versenygokartot vezethettem – mosolygott Hideg Ádám. – Ráadásul jó sokat. Egy ilyen teszt alatt két–három versenyhétvégényi kilométert teszünk meg, ami a versenyzői készségeket is fejleszti.

A valenciai pálya nagyon tetszik: technikás, szűk, viszont kevés rajta az előzési lehetőség, ezért az időmérő sok mindent el fog dönteni.

Most próbálhattam ki először a sárga (jelzésű) MG gumikat, amiket az FIA rendezvényeken fogunk használni. Jó a tapadásuk, de már húsz kör után érezhetően kopnak és lassulnak, ezért fontos lesz a gumik kezelése.

Sok mindent kipróbáltunk a három nap alatt, szerintem jó alapbeállítást találtunk, de a versenyre jobban felgumizódik a pálya, biztosan kell majd a mostani beállításokon változtatni. Tetszik a pálya és az MG gumi, a Sodikart gyári csapata is odatette magát. Nagyon bizakodó vagyok, de az Eb előtt még lesz egy WSK futamunk.“ A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám a teszt után még nem tért haza, hiszen ezen a héten a WSK Super Master Series harmadik futamán áll rajthoz Olaszországban, majd március 9–12-én Valenciában kezdetét veszi a Champions of the Future sorozat. Két héttel később pedig ugyanazon a pályán rendezik az FIA Európa-bajnokság nyitófutamát.

Fotó: Hideg Team

Kapcsolódó cikkek