Veterán 2024. július 24.

Hátul izgalmasabb, mint elöl

Kevesen szeretnek hátul ülni az autókban, ám akadnak olyan típusok, amelyekben kimondottan ott érdemes. Ez leginkább akkor fordul elő, ha ezzel egy híresség helyére telepedhetünk. Mint például ennek a Daimler DS420-asnak az esetében.

Írta: Gajdán Miklós Fotók: Papp Zoltán

Ebbe az autóba nem lehet nem beülni! Méghozzá sehova máshova, mint a hátsó ülésre. Aki ugyanis ezt megteszi, épp oda települhet, ahol korábban bizonyítottan Diana hercegnő és Károly herceg, a jelenlegi III. Károly király foglalt helyet. De utazott a kanapéján a Yorki Hercegnő, polgári nevén Sarah Ferguson, a Yorki Herceg, sőt, maga második Erzsébet királynő is. Az előkelőségek helyének – sajnos csak – átmeneti elfoglalására a Balatonfüred Concours d’Elegance alkamával nyílt mód, ahol a tulajdonos, Christian Vanik mutatta be és meg a ritka pedigréjű Daimler DS420-ast. Avagy másik nevén Daimler Limousine-t, amit ő maga is azért vett meg még 2012-ben, mert megigézte az autó múltja. „Amikor kinyitom a hátsó ajtót, minden alkalommal úgy érzem, megcsap a történelem szele. Egészen libabőrös leszek tőle. És ez még ma is így van, pedig több mint tíz éve enyém az autó.” – mondta, miközben kitárta a hátsó ajtót.

Mindez talán kicsit amolyan büszke tulajdonosi túlzás, de tény, hogy a Daimler autómárka és a brit királyi család kapcsolata az autózás hőskorában vezet vissza. Egészen pontosan a XIX. és a XX. század fordulójára, hiszen Viktória királynő utóda, VII. Edward már 1902-ben Daimlerrel járt. Azután ugyanezt tette az ő utóda, az első világháborút végigvívó V. György, majd a fél évig uralkodó, majd egy rangon aluli feleség miatt a trónról lemondó VIII. Edward, és II. Erzsébet édesapja, a második világháború idején uralkodó, eredetileg dadogó (lásd A király beszéde című film) VI. György király is.

Az akkor már fél évszázados hagyományt épp II. Erzsébet törte meg, aki még hercegnő korában, 1950-ben egy Rolls Royce-szal esett szerelembe. Konkrétan egy Phantom IV-essel, amit az ő kedvenc színére, zöldre fényeztek. Annyira megszerette az autót, hogy 1952-es megkoronázása után sem mondott le róla. Bár továbbra is megtartotta a királyi, pontosabban királynői flottában az apjától megörökölt négy darab Hooper karosszériás Straight Eight Daimlert, bevette melléjük a Phantom IV-est. Ami azonban eredeti formájában nem csatlakozhatott az előkelő csapathoz. Zöldről át kellett fényezni a királyi színösszeállításra, vagyis azaz alul sötétbordóra (Royal Claret) fekete tetővel. A királynő a későbbiekben is hű maradt a Rolls Royce-hoz, 1960-tól egy Phantom V-öst, 1978-tól Phantom VI-ost használt elsősorban.

Közben azonban a Daimler sem tűnt el a süllyesztőben. Ha nem épp II. Erzsébetnek, akkor az édesanyjának, az Anyakirálynőnek (Queen Mother) szállított autókat, aki nyilván még férje, VI. György mellett szokta meg, hogy Daimlerben ül. 1955 októberé- ben például egy még mindig a Hooper által gyártott karosszériájú DK400-as használójának mondhatta magát. Ez annyira beválhatott, hogy a márka következő modellje, a DR450-es nem került semmilyen szinten királyi használatba.

Az időközben, egészen pontosan 1960-ban a Jaguar által felvásárolt Daimlert azonban ez nem tántorította el attól, hogy továbbra is fejlesszen királyi, illetve államfői használatra alkalmas típust. Ez lett a Jaguar Mark X műszaki alapjainak felhasználásával készült és 1968-ban bemutatott DS420. Ilyet már használt az Anyakirálynő többet is, az első, immár Vanden Plas karosszériás példány 1970-ben lépett nála szolgálatba (alvázszáma: 1M1559, karosszéria száma: 4M1496).

Ahhoz, hogy a Daimler újra utat találhasson a királyi flottába, egy világraszóló eseménynek kellett megtörténnie. Ez az alkalom Károly akkori Walesi herceg és Diana Walesi hercegnő 1981-es esküvője volt. Ők hivatalos útjaikra egy 1969-es gyártású, de csak 1972-ben szolgálatba lépett, Austin Sheerline műszaki alapokra épült Vanden Plas Princess autót használtak. Az autó érdekessége, hogy az egyik utolsó elkészült darab volt, amit ezért a gyárból egyenesen a múzeumba szállították. Három év múlva onnan hozták ki, hogy királyi szolgálatba állhasson. Főleg Anna hercegnő utazott benne, majd Károly és Diana vette használatba. Csakhogy esküvőjük után megszaporodtak hercegi teendőik és útjaik, amire a már bő tízéves Princess egyre kevésbé volt alkalmas. Ezért 1984-ben újra csatlakozott a királyi flottához egy Daimler, méghozzá immár egy DS420-as, vagyis olyan Daimler Limousine, mint cikkünk témája is. De nem pontosan az!

Talán így is látszik, hogy óriási a belső tér. Ha előrehajtják a pótüléseket, kinyújtott lábbal lehet ülni. Vanik úr épp azokat a fotókat mutatja, amelyeken Diana, Károly és a két fiú, illetve a Yorki hercegnő használja éppen ezt a DS420-ast

A D500 GUW rendszámú – az angolok lelkesen a rendszámuk alapján tartják nyilván a járműveket – DS420-as ismét egy különleges alkalom kapcsán lépett a királynő szolgálatába. 1987 nevezetes esztendő volt a királyi család történetében, ekkor ünnepelték ugyanis a királynő trónra lépésének 35. évfordulóját. Erre a nagy eseményre mindkét udvari autóbeszállító, a Rolls Royce és a Daimler is rástartolt. Az előbbi egy új Phantom VI-ossal, az utóbbi egy modellfrissített DS420-assal kívánta meglepni a királynőt. A ráncfelvarrás amúgy nem jelentett gyökeres változást, a műanyag rátétes krómozott fém lökhárítót műanyag alapú és króm rátétes lökhárító váltotta, továbbá csökkentették a hűtőrács magasságát, ami azzal együtt, hogy hozzá igazították a többi csatlakozó elemet is, modernizálta a típus megjelenését. A két autónál azonban ügyeltek arra, hogy a színek kívül és belül is egyezzenek, így mindkettő alul bordó fényezést kapott fekete tetővel, az ülések közül pedig a vezető munkahelye kék, az utasoké pedig szürke kárpitozást kapott.

A 200970 alvázszámú és 2003 karosszériaszámú DS420 előállítását 1987. március hatodikán maga a királynő férje, Fülöp herceg ellenőrizte, a nevezetes eseményről több fotó is készült. Az átadás június harmincadikán történt meg, amit követően két hónapig főként rövid utakra használták a Limousine-t. Az első hosszabb túrára 1987. augusztus 30-án került sor, amikor a Walesi hercegi család utazott vele a királynő nyári rezidenciájára, a Skóciában található Balmoral kastélyba. Károly herceg és Diana a hátsó kanapén, a két fiú, William és Harry a vezetőülés mögötti két felhajtható ülésen foglalt helyet, amelyek méretük alapján olyanok, mintha egyenesen a fiúkra szabták volna őket. Mivel alkalmanként a királynő maga is ült az autóban, ez a DS420 azon kevés királyi autók közé tartozik, amelyben három generáció utazott. A királynő, az akkor trónörökös Walesi herceg és felesége, és az ő gyerekeik, közöttük a jelenlegi walesi herceg.

Károly és Diana bizonyíthatóan többször használta az autót, a királynő is, de a legtöbb kép arról maradt fenn, hogy a Yorki hercegnő, Sarah Ferguson száll ki belőle, vagy száll be, vagy integet kifelé az ablakon. A DS420 annyira bevált, hogy még kettőt vásároltak belőle. Egyet 1988-ban, egyet pedig az utolsó sorozatból 1992-ben. Ez utóbbi, a 201630 alvázszámú és NGN 2 rendszámú Daimler Limousine lényegében váltotta az 1987-est, mert érkezésével a D500 GUW-ot átadták a skóciai W.L. Sleigh királyi autószolgálta- tó cégnek, amelynél alkalmanként tovább szolgálta a királyi család egyes tagjait.

Ez a korszak kereken egy évtizedig, 2002-ig tartott, amikor az autó magánkézbe került. Egy Ivan Ford nevű úriember vásárolta meg, és mivel ezzel megszűnt az autó kapcsolata a királyi családdal, ezért átfényezték feketére, új rendszámot kapott, és bár a kék lövedék lámpát megtartották a tetején, a működőképességét meg kellett szüntetni, és a királyi címer- és zászlótartót sem lehetett használni. Ekkor 69 360 mérföld állt az immár DIII JHV rendszámú DS420 órájában.

Újabb tíz év telt el, az órába belepörgött újabb bő hatezer mérföld, így már 75 913 állt benne, amikor a jelenlegi tulajdonos, egy bécsi jogász, Christian Vanik megvásárolta. Ő sem hajtotta agyon, sőt, főként pihentette. Egészen 2018-ig, ami nem véletlen. Vanik úr arra várt, hogy az autó elérje a veteránkort, mert ez kellett ahhoz, hogy eredeti állapotába lehessen visszaállítani. Nagyszabású műszaki restaurálásra a kis futásteljesítmény miatt nem volt szükség, de elég munkát adott az eredeti külső visszavarázsolása. Az egységes fekete szín helyére vissza kellett állítani a bordó- fekete fényezést az összes olyan kiegészítővel együtt, mint például a királyi címerek.

Lehet, sokan örülnének, ha a munkahelyükön ilyen fotelekben foglalhatnának helyet. És ez csak a sofőr helye, kék szövetkárpit bevonattal

A nemzetközi veteránszervezet, a FIVA által minősített veteránautóként újra be lehetett kötni a kék lövedéklámpát és visszakerülhetett a tetőre a zászló- és a címertartó. Ezen kívül csak olyan apróságokat kellett rendbe hozni, mint például a média- rendszert, mert az egyik hangszóróban időközben elszakadt a membrán. Lényeg a lényeg, 2018-ban a királynő DS420-asa visszanyerte eredeti fényét, rendszámát és az az évi Balatonfüredi Concours d’Elegance veteránkiállításon mindjárt el is nyerte a Legjobb Klasszikus Autó díját.

A kellemes tapasztalatok nyomán Vanik úr idén is elhozta Balatonfüredre autóját, és bár megcsodáltam, igazán akkor villanyozódtam fel, amikor beavatott az autó múltjába. Természetesen nem hagyhattam ki, hogy ne üljek be ugyanoda, ahol egykor Diana, illetve Károly herceg ült. Rugóztam egyet a békebeli polgári kanapék kényelmét nyújtó ülésen és megpróbáltam visszarepülni az időben. Igen, 1987-be, ami nekem nem is olyan nehéz, mert csak pár évvel voltam fiatalabb Dianánál. Tegyük hozzá, más világ volt itt akkor, így esélyem sem lett volna semmi hasonlóra, mint most. De a hercegi pár is másként nézett ki, boldog családnak látszottak, senki sem látta előre viszonyuk megromlását és azt, hogy amikor a család elindult a DS420-assal Balmoralba, akkor Dianának csaknem napra pontosan kerek tíz éve maradt hátra a földi életből. Talán ha bekötötte volna magát abban a Mercedesben, ahogy az anyósülésen helyet foglaló testőr tette, mert neki kötelező volt…

Az autó azonban megvan, és miután kiterpeszkedtem magam a kanapén, aminek nemcsak a rugózása kiváló, de felette a belmagasság és előtte a lábtér is akkora, hogy egy kosárlabdázónak sem okozna gondot kényelembe helyeznie átlagosnál hosszabb végtagjait. Vagy, ahogy az a valóságban is gyakran megtörtént, kalapban is gond nélkül lehet üldögélni.

Ezzel együtt kíváncsi voltam arra is, milyen lehetett nem az uralkodó, hanem a dolgozó réteg dolga a Limousine-ban, ezért megkértem Vanik urat, hadd üljek be a sofőr helyére. Beülés után azon vettem észre magam, hogy sok az ismerős részlet, mindenekelőtt az automataváltó fokozatválasztó karja, valamint számos gomb és kapcsoló. Mindez nem véletlen, hiszen a DS420-as Jaguar alapú autó, természetes, hogy nemcsak a motor, a váltó és a futómű jött át, hanem a kezelőszervek némelyike is.

Talán mondani sem kell, a Jaguar XK eredetű, soros, hathengeres, még 1987-ben is karburátoros motor az első pöccintésre életre kelt, fék lenyom, választókar kicsit balra majd hátra D-be, és már indulhatunk is. Hát, a lóerőnként 13 kiló nem kevés, nem mondhatni, hogy aszfaltszaggatóan indul a DS420, inkább komótosan, vagy még inkább előkelően előrelendül. Egyébként ez jellemez szinte mindent. A kormányt könnyű tekerni, de kell is, ha szűk helyen akarunk megfordulni a bő három és fél méter tengelytávú, csaknem hatméteres batárral. A gyors kanyarodás sem kenyere, inkább az a nyugodt, méltóságteljes gördülés, amiről úgy érezni, hogy így akár a világ végéig képes lenne elmenni. A rugózás kényelmes, nem utolsósorban a ballonos, 235/70 R 15-ös gumiknak is betudhatóan, amihez még hozzá jön az ülések pihe-puhasága.

Azt nem mertem megkérdezni, hogy a próbaút mibe került, mert bár nem volt hosszú, a bő húszliteres városi fogyasztás azt jelenti, hogy szinte minden méter ára meghatározható. De ha már az anyagiaknál tartunk, mégis mit ér egy ilyen autó, tettem fel a kérdést a tulajdonosnak. Azt hittem, köntörfalazni fog, mert nem minden veterán- tulajdonos szereti hirdetni, mekkora érték is van a birtokában. De nem ezt tette, hanem rámutatott az ilyen jellegű autók értékmegállapításának problémáira. Jó állapotú DS420-ast már 25 ezer euróért is lehet kapni, ami nem tűnik olyan vészesen soknak egy ilyen nagy méretű és előkelő autóhoz képest. Igen ám, de ez az ár csak azokra a példányokra igaz, amelyeknek nincs közérdeklődésre számot tartó történetük, illetve használójuk. Amelyiknek azonban van, azok értéke már nehezebben meghatározható, leginkább attól függ, ki is volt az illető.

Egy normál Rolls Royce Phantom IV-es ára például körülbelül egymillió euró, ám Margit hercegnő Phantom IV-eséért 2021-ben két és félmillió eurót fizetett egy gyűjtő. De talán még idevágóbb példa, hogy egy Ford Escort Mk1 RS Turbo ára kiváló állapotban körül- belül 43 ezer euró. Volt azonban egy ilyen autója Diana hercegnőnek is, az a darab idén a Hagertynél 950 ezer euróért, azaz a típusár huszonkétszereséért talált gazdára!

Akkor most mennyit is ér a 200970 alváz- számú, 2003 karosszériaszámú Daimler DS420-as, amiben a brit királyi család számos tagja, három generációja utazott, közöttük Diana hercegnővel és a jelenlegi királlyal? Vanik úrnak van egy tippje, ő 250 ezer euróra taksálja a D500 GUW rendszámú, szépen rendbe hozott Daimler Limousine- ját. Ez az összeg mindenesetre aprópénz ahhoz képest, hogy a vétel után egy sofőr fizetését is ki kellene gazdálkodni a családi kasszából. Természetesen azért, hogy azután ne a vezetőülésben foglaljunk helyet, hanem pontosan ott, ahol egykor Diana hercegnő és Károly herceg utazott.

MŰSZAKI ADATOK
MOTOR
4235 cm3, 165 LE
Elöl, hosszában beépített, soros, hathengeres, fo- lyadékhűtéses Jaguar XK benzinmotor. Furat x löket 92 x 102 mm, összlökettérfogat 4235 cm3. Legna- gyobb teljesítmény 165 LE 4250/min. Legnagyobb forgatónyomaték 309 Nm 3000/min. Két felülfekvő vezérműtengely (DOHC), hengerenként két szelep, sűrítés 7,5. Két vízszintes áramlású SU karburátor.
ERŐÁTVITEL
Hátsókerék-hajtás. Háromfokozatú, GM Turbo- Hydramatic 400 típusú automatikus sebességváltó.
FELÉPÍTÉS
Acéllemezekből hegesztett négyajtós, hétszemé- lyes önhordó karosszéria. Hosszúság 5740 mm, szélesség 1970 mm, magasság1610 mm. Elöl dupla keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros futómű csavarrugókkal, hidraulikus lengéscsillapí- tókkal. Elöl-hátul tárcsafék. Tengelytáv 3580 mm. Menetkész tömeg 2133 kg. Gumiabroncsok mérete 235/70 R 15. Benzintartály térfogata 91 liter.
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Legnagyobb sebesség 177 km/h. Gyorsulás 0-100 km/h 14,6 s. Fogyasztás város/90/120 km/h 21,4/14,8/19,2 l/100 km.
GYÁRTÁSI IDŐ ÉS DARABSZÁM
1968-tól 1992-ig, 5043 példány

Kapcsolódó cikkek