Historic, Cruise és Regularity élmény- valamint látványautózással ünnepelik meg az Esztergom Rally 30. évfordulóját május 19-21-én.
Kereken harminc éve, 1993-ban rendezték az I. Esztergom Rallyt, amely tíz éven keresztül volt az Országos Rallybajnokság meghatározó versenye. A rendezők három évtized után újra összeálltak, hogy az Esztergom Classicon élmény- és látványautózással ünnepeljék meg az első verseny évfordulóját.
A hagyományteremtő rendezvény a rallyversenyzés eredeti elképzeléséhez nyúlik vissza, amely az automobil kedvelői számára volt csillagtúra, összejövetel.
Éppen ezért egyedülálló módon három szakág, a Historic, a Cruise és a Regularity képviselőit hívták meg.
Historicban több olyan versenyző, autó vagy versenyződinasztia is rajthoz áll, akik az első Esztergom Rallyn is részt vettek. Köztük olyanok, akiket már évek óta nem láthattunk versenyautó volánja mögött.
A Cruise-ban historic autóval – nem feltétlenül versenyautóval – rendelkezők indulhatnak, akik elég bátrak hozzá, hogy nem csak álló helyzetben, hanem menetközben is megmutassák autóritkaságaikat a közönségnek.
A Regularity szakágban a Budapest Rally mezőnye csatlakozik az Esztergom Classichoz. Ők a rallyversenyzés hőskorát, az átlagtartó versenyek szellemiségét képviselik.
A rendezvény hangsúlyozottan historic ünnep és nem verseny, így a rallyautók látványra, a Cruise és a Regularity résztvevők pedig az élményre mennek, mind a résztvevők, mind pedig a szurkolók számára.
„Idén lett harminc éves az I. Esztergom Rally, ami jó alkalom arra, hogy egy historic ünnepet szervezzünk az évfordulóra – mondta Köhler Zoltán, az Esztergom Classic rendezője. – Remélem, a szurkolók számára is örömet fogunk szerezni azzal, hogy különleges historic autókat és olyan legendás versenyzőket hívtunk meg, akiket már régen láthattak a volán mögött.
Szeretnénk a rendezvényt egy igazi historic ünneppé tenni, ezért három kategóriát hoztunk létre, amikben minden historic autózást kedvelő megtalálhatja a saját helyét.
Az első évben korlátozott a résztvevők száma, nevezni nem is lehet, csak meghívásos alapon indulhatnak, de a jövőben szeretnénk az Esztergom Classicot nyitottá tenni minden historic autózást kedvelő számára.“
Az Esztergom Rallyk történetében mindig nagyon fontos szerepe volt Esztergom városának, amely igazi házigazdája volt a versenynek. Most is teljes mellszélességgel állt az Esztergom Classic mellé, így a város főteréről rajtol a mezőny, sőt, egy igen izgalmas városi pálya is szerepel a programban.