BMW i3 50 xDrive: A Neue Klasse megérkezett, és nyugdíjba küldi a dízelt

A BMW bemutatta az új 3-as sorozatot, amely bár később belső égésű motorral is elérhető lesz, az első fecske az i3 50 xDrive elektromos változata. A bajor márka rajongóinak fel kell készülnie a változásra, hiszen a márka szíve, a 3-as BMW a Neue Klasse modellel teljes átalakuláson megy keresztül. A jellegzetes vesék mostantól fényből vannak, a hajtás először tisztán elektromos, a pilótafülke pedig olyan futurisztikus, amilyet korábban még nem láttunk ebben a kategóriában. Ráadásul ilyen elektromos hatótáv mellett pedig joggal merül fel a kérdés: kinek van még szüksége dízelre?

Brutális hatótáv és villámgyors töltés

A premierre a bajorok az i3 50 xDrive modellt állították a reflektorfénybe, amely technológiailag a már bemutatott iX3 ikertestvére. Az akkumulátor kapacitása itt is 109 kWh, ám a WLTP szerinti hatótávolság egészen elképesztő, 900 kilométer környékén alakul. Ez már önmagában is erős érv, de a 400 kW-os töltési teljesítmény az, ami végleg elnémíthatja a kritikusokat, hiszen tíz perc alatt 400 kilométernyi energiát szippanthat fel az autó. A 800 voltos rendszernek köszönhetően optimális körülmények között az i3 képes megtenni 1000 kilométert egyetlen rövid pihenővel, amire még a legkitartóbb dízeleseknek sem lehet rossz szavuk.

A hatékonyság titka az új, 46 milliméter átmérőjű hengeres cellákban rejlik, amelyek energiasűrűsége 20 százalékkal haladja meg a korábbi technológiát. A BMW a Cell-to-Pack építési módot alkalmazza, ahol a cellákat közvetlenül a nagyfeszültségű akkumulátorba integrálják, modulok nélkül. Ezzel a hatodik generációs eDrive rendszer hatótávolsága összességében mintegy 30 százalékkal nőtt az elődhöz képest.

Menetdinamika és intelligens vezérlés

A hajtásról a hátsó tengelyen egy állandó mágneses szinkronmotor, az elsőn pedig egy aszinkronmotor gondoskodik. A rendszer összteljesítménye 345 kW, azaz 469 lóerő, amihez 645 Nm maximális nyomaték társul. Akinek ez nem elég, annak érdemes kivárnia az érkező elektromos M3-ast, amely négy motorral és 1000 kW körüli teljesítménnyel ígér drámai élményeket. Bár a benzines, dízel és hibrid változatok a továbbfejlesztett CLAR platformra épülnek, külsőleg követik az elektromos testvér stílusát, és profitálnak a Neue Klasse nagy teljesítményű elektronikájából is. A BMW által „Heart of Joy”-nak nevezett központi számítógép fogja össze a hajtást, a fékezést és a kormányzást, minden korábbinál precízebb és biztonságosabb úttartást garantálva.

Futurisztikus belső tér és digitális kényelem

Az utastérben a Panoramic iDrive veszi át az uralmat. A szélvédő alsó élére vetített kijelzőcsík a teljes szélességben végighúzódik, és szabadon konfigurálható információkkal látja el a vezetőt. Ezt egészíti ki a középkonzolon található, közel 18 colos érintőképernyő és az opcionális 3D head-up display. A hagyományos, kormány mögötti műszeregység így feleslegessé vált, amit a kormánykerék új, függőleges küllős kialakítása is hangsúlyoz. A futurisztikus hangulatot háttérvilágítással ellátott felületek és az utasteret természetes fénnyel elárasztó panorámatető teszi teljessé. Az anyaghasználat a fenntartható újrahasznosított textilektől a prémium Merino bőrig terjed.

Vezetéstámogatás felsőfokon

Az i3 asszisztens rendszerei a „Symbiotic Drive” elv mentén működnek, ami azt jelenti, hogy észrevétlenül, a vezetővel együttműködve segítik a közlekedést. Autópályán például egy egyszerű pillantás a külső visszapillantó tükörbe elegendő a sávváltás elindításához, és bizonyos feltételek mellett a kezeket sem kell a kormányon tartani. A rendszerek különlegessége, hogy egy fékezés vagy kormánymozdulat nem kapcsolja ki őket véglegesen, hanem csak szünetelteti a beavatkozást, majd az manőver után azonnal újra aktívvá válnak.

Az új BMW i3 várhatóan augusztusban kerül a kereskedésekbe. Bár a pontos árakat még homály fedi, az iX3 árazásából kiindulva az i3 50 xDrive alapára 65 000 euró környékén alakulhat. A kínálat később valószínűleg egy megfizethetőbb, hátsókerekes változattal és a családok kedvencével, a Touring kivitellel is bővül majd, így a hagyománytisztelő vásárlók is megtalálhatják számításukat az új BMW-k világában.

Népszerű bejegyzések

Éves előfizetés és a BMW 50 éves története