Best of Show

Ez a Lincoln Continental teljes joggal nyerte a balatonfüredi Concours d’Elegance 2023-as fődíját. Nem elég, hogy a korabeli USA-kínálat egyik legfelső foka, ráadásul eredeti, megőrzött példány, utánozhatatlan részletekkel. Meg persze tengerhajózáshoz illő méretekkel.

Az Abraham Lincoln elnökről elnevezett márkát ugyan nem a Ford alapította, de már 1922-ben megvásárolták, azóta a cégcsoport luxusmárkája. Azonban a luxusnak is vannak fokozatai, a Rolls-Royce vagy a Duesenberg piaca nem ugyanaz, mint amin a Cadillac vagy a Mercedes operál. A Lincoln története során hol ezen, hol azon igyekezett megvetni a lábát, amikor a Continental típust 1940-ben bevezették, akkor épp a legnemesebb vadakra céloztak. Tehát egyedi, kézzel készült kocsiszekrényt kapott, ahogyan a Mark II is, amikor az amerikai gyártók által kínált legdrágább modellként piacra lépett, 1956-ban.

A Ford azonban mégiscsak a tömegtermelés úttörője, az igazi pénzt a nagy darabszámban látták, tehát 1958-ban a következő Continental széria egy szinttel lejjebb lépett. Más Lincoln típusokkal közös, önhordó karosszériáját présgépek ontották sorozatgyártásban, így 40 százalék árcsökkenést értek el. A Cadillac lett a fő ellenfél, ahogy ma is. Formáját, melyet eredetileg John Najjar vetett papírra, évente frissítették kissé, tehát 1960-ra a Mark V-nél jártunk. És bár innen még sok változást megért a Continental, ezt a pillanatot most kimerevíthetjük, mert ez a kék Landau tökéletes időkapszula.

Babusgatva egy életen át

Veteránautós körökben különös tisztelet övezi a felújítást nem igénylő, jó karban megóvott kocsikat. Ilyet vezetni mindig remek, míg egy teljes restaurálás után gyakran kilométerek ezrei kellenek a finomhangolásra. Az egyik legjobb amerikai autós élményem éppen egy patinás 1960-as Chevy volt, de ez a Continental, ez egy egészen másik színvonal. Minden értelemben. Azt írják, a kézi készítésű Continental modelleken a kor amerikai átlagához képest kevés krómmal operált a Lincoln, ezen az 1960-as kiadáson azonban már nem fogták vissza magukat. A kiváló állapotú díszek tökéletes ékszerek, csillognak ugyan, ám mivel már 63 évesek, elegáns megjelenést adnak az óriási autónak. Közel hat méter hosszú a Landau teste, így marad elég festett felület, és itt a következő meglepetés: a kocsit importáló és karbantartó Vurdon műhely egyik tagja, Szijártó Balázs szerint, ez az eredeti dukkó.

Ez mind semmi azonban, hiszen szép fényezést, elegáns krómozást ma is lehetséges reprodukálni. Az utastér kárpitja azonban részben bőr, részben Peacock Tweed, ami manapság ebben a formában beszerezhetetlen. Legalábbis pont ilyen, mint ez az eredeti, sose lesz. Az a néhány kis szakadás meg gyűrődés egyenesen ódon angol kastély hangulatúvá emeli, ami minimum képzavar egy Lincolnban, amit az új pénz szinonimájaként emlegetett amerikai mágnásoknak készítettek. Ez is bizonyítja: tényleg van, ami nemesedik az idővel.

Egy ilyen autóban újrakárpitozással csak veszíthetünk, hiába választjuk akár a legfinomabb bőrt, mert az eredetiség varázsa egyszerűen pótolhatatlan. De a mai tulajdonosoknak gyakran nincs más választása, hiszen ez az állapot éppen azért egészen kivételes, mert csak úgy maradhatott meg, hogy egész életében óvták és ápolták ezt a Continentalt. Hogy hat évtized alatt nem érte hanyag tulajdonos, vagy szerencsétlen baleset, az különleges szerencse, amire egy gyűjtő általában csak vágyhat. 

Ritka amerikai

Balázs azt meséli, nem tudnak különösebb csoda-történetről a kocsi múltjából. Egy amerikai gyűjteményből hozták a 2010-es években egy hazai Lincoln-gyűjtő számára, tehát már jó ideje a megbecsült veteránok sorát éli. Még szép, a típus átlagos értéke úgy százezer euró körüli, ezzel már senki se nevez roncsderbire. Bár az állapota vásárláskor sem volt rossz, némi karbantartásra szükség volt, elsősorban azért, mert a gumialkatrészeket és tömítéseket hagyták megöregedni. Tehát teljes fékfelújítást kapott, ami általában nem gond egy USA vason, ám a Continental amerikai mércével kifejezett ritkaság, így ehhez csak specialistától lehet alkatrészt venni. De legalább lehet, tehát a motor szíjait, szűrőit, tömítéseit lecserélték, a gyújtást, valamint a karburátort pedig felújították. Balázs szerint váltófelújításra is szükség lesz, megelőző jelleggel, mert ott is öreg minden tömítés.

Milliós darabszámokhoz szokott amerikai autós körökben az is szokatlan, hogy ezt a motort mindössze kilenc évig gyártották, és szinte csak ebbe építették. A MEL (Mercury – Edsel – Lincoln) V8-at elegáns típusokba szánta a Ford, a legkisebb változata 6,3 literes, e Continental szériába pedig a 430 köbhüvelykes változatot szerelték, 1960‑ban SAE bruttó mérés szerint 315 lóerővel. Az még DIN nettóban is biztosan kétszáz felett van, de a kis fordulatszámon működő, nyomatékra hangolt motor lényege nem a csúcsteljesítmény. Hanem az a könnyedség, amivel a tengerjáró hajóra emlékeztető autót mozgásra bírja.

Valódi luxus

Egy veterán csúcsmodell, ha jó, ma is csúcsmodell. Márpedig ez a Continental Mark V Landau váratlanul jó. Igaz, a garázsból kigurulva nem ezt ígérte, épp rosszalkodott a gyújtás – azóta megjavították – így a mindenféle szmogcsökkentő eljárás előtt tervezett hétliteres V8 kissé bizonytalan járással, és erős szaggal illusztrálta jelenlétét. A kocsi mellett állva a hangja is meglehetősen érces, mély V8 gurgulázás, ám érdekes módon odabent ez a jelenlét visszafogottabb: méltó módon zárja ki a hangokat és zörejeket.

A Continental utastérben csodás a kárpit, kellemesek a műanyagok, jól működnek a kapcsolók, szemnek és kéznek jóleső részletek mindenfelé. És 1960-ban kiemelkedő volt a felszereltsége is, az első pad elektromosan mozgatható, bentről nyitható a csomagtér és állítható a tükör, a vezetőajtó konzolán pedig hét elektromos ablakmozgató kapcsoló lakik. Igen, hét, mert villany mozgatja az elefántfül ablakokat is, és a hátsó szélvédő is leengedhető, hogy jó legyen a szellőzés. A hátracsapott tetővonal előnye, és ez mind széria, csupán a klímáért kértek extra pénzt.

Amit azonban nem mesél el sem a katalógus, sem a kocsi aurája, az a teljesen váratlanul autószerű vezetési élmény. Végső soron egy 12 négyzetméteres, velünk együtt 2,5 tonnás víkendháztól senki sem várná, hogy a gázpedál érintésére milyen bőséges erővel lendül meg. Hogy a 63 éves automata gyorsan és finoman kapcsol, hogy a kormánya nem csak könnyű, de pontos is, nagy sebességnél sem igényel különösebb gépészkedést, és hogy a fékje… na jó, a szervó nem sokat rejt a tényből, hogy egyetlen hidraulika körön négy dobfék lóg, a féktávolság igényel némi tervezést.

Az egész élmény sokkal autószerűbb, mint a szobor szépségű külső sugallná, ráadásul az igénytelen amerikai technikáról szóló mendemondákat fényesen cáfolja, hogy a hajtáslánc finom és rezgésmentes, hogy a futómű kényelmes, de nem ringatózós, hogy nyikorgásnak vagy bizonytalanságnak nyoma sincs. Így az elfogadható kormánnyal és az éppen elég erős motorral együtt az jön ki, hogy ez a 63 éves Lincoln nem csak dísznek jó, vagy lassan vonulgatni, de minden további nélkül használható rendesen, autóként. Csak a szélét-hosszát kell alaposan megtanulni, amiben segít a hűtőrács tetején díszelgő márkajel, mint célkereszt.

Állítólag, amikor Eisenhower elnök nyugdíjba vonult, ilyet választott privát autónak. Nem tudom, de az biztos, hogy ez nem csupán a patrióta érzelmek miatt volt helyes döntés. A Lincoln Continental Mark V Landau, e felfoghatatlan állapotban megmaradt darab bizonysága szerint, egészen kiváló luxusautó, amit bátran lehetett Cadillac vagy Mercedes-Benz ellen mérlegre tenni. Sőt, a Rolls-Royce sincs már innen távol. És én még azt hittem, Detroitban csak az olcsó tömegcikkhez értettek. 

 Írta: Bolla György