Sokan estünk már szerelembe Alfa Romeo láttán. A népszerű rádiós műsorvezetőre, Rákóczi Ferencre ez többszörösen is igaz. Mindössze hétéves volt, amikor egy Giulia megpecsételte sorsát, majd egy Alfettába próbált hosszasan lelket lehelni. Sőt, párját is egy 166-osból kiszállva ismerte meg, és olyan szenvedélyesen beszél a márkáról, mint egy… mint egy igazi alfás.
Figyelj, az Alfa Romeo az egyik olyan márka, ami annyira emocionálisan mozgatja meg az embert, hogy azonnal szerelembe esel. Más márkát választhatsz a gyorsasága, a tartóssága, a praktikuma miatt, de ha meglátsz egy Alfát, akkor ott elvesztél, nem érdekel semmi. Pont olyan, mint egy csinos nő” – nevet Rákóczi Feri.
A csajozásról még később beszélünk, de kezdjük az első találkozással, mert az ugye mindig meghatározó. „1977-ben történt, hétéves voltam. Édesapám a Gyulai Húskombinátban dolgozott, és volt vevőjük nyugatról is. Egyszer csak megjelent egy olasz ember Újkígyóson a Petőfi utcában egy piros Alfa Romeóval. Emlékszem, megengedte, hogy beüljek, és én ott el is veszítettem a fonalat. Ne felejtsd el, hogy ez az a korszak, amikor az 1,2-es Zsiguli volt a csúcs Magyaror- szágon, a Trabant limuzinra pedig három évet vártunk. És akkor ott áll előtted egy ilyen csoda. Ráadásul a magyar néplélekben mindig különleges helyen volt az Alfa. Rejtő Jenő 14 karátos autója is Alfa Romeo volt. Ez a márka a nyugati autók között is nagyon különlegesnek számított.”
Bár Feri bevallása szerint túl sok emlékképe nincs az 1977-es első találkozásról, 12 évvel később büszke Alfetta-tulajdonos lett.
„A faluban lakott egy autószerelő, neki volt egy rettenetesen csúnya barna színű Alfettája. Azonnal beleszerettem. Eladó – mondta. Később kiderült, hogy miért. 17 éves volt az autó és a sufnituningnak köszönhetően a kardán és a hardy-tárcsa nem akartak összeállni. Hétfőtől péntekig szereltük, de hétvégén irány a disz- kó, a felvonulás, nagyon élveztük.”
A kardánproblémát végül sikerült megoldani, onnantól kezdve az Alfetta, bár közben nagykorúvá cseperedett, annyira megbízható lett, hogy Feri benevezett vele a Beaujolais Rallye-ra, ami egy háromezer kilométeres verseny. Nem időre megy, hanem a rajt és a cél között a legrövidebb utat kell megtenni.
„Vicces volt, amikor begördültünk vele a Hotel Kempinski elé. Mindenki a legújabb autókkal indult, mi meg a húszéves Alfával. Hibátlanul teljesítette a versenyt, sőt, a 45 autóból hetedikek lettünk. Az első hatot értékelték” – nevet.
Az Alfettát pár év hűtlenkedés követte, de ezt a történelmi korszakot most gyorsan átugorjuk, és már meg is érkezünk a Danubius Rádióhoz, amelynek új gazdasági igazgatója lett. Az alku része volt egy V6-os, 24 szelepes 166-os.
„Az igazgató gyorsan távozott, az autó maradt, páran még használták, aztán a rádió meg akart válni tőle, én meg mondtam, hogy halló, itt vagyok, ő az enyém! Te, formában, méltóságban őrület volt. A húzott lámpáival egyszerűen… Ötvenezer kilométer volt benne, amikor megvettem, és 250 000-rel adtam el. Szakszervizben gondozták, az határozottan jót tett neki, de soha semmi problémám nem volt vele, a világból ki tudtam vele autózni.”
Hát igen, a 166-os tipikusan az a modellje volt az Alfának, amelyikbe bele lehet szeretni. Arról megoszlanak a vélemények, hogy mennyire volt csajozós autó, de hogy pasizni remekül lehetett vele, az biztos.
„A Danubius Rádió épülete mögött dohányoztunk egy kollégámmal, neki is Alfája volt, amikor egyszer csak beparkolt közénk egy 166-os. Megörültünk, hogy na, még egy alfás, és képzeld el, kilépett belőle a világ legszebb nője. Mondta, hogy ő is itt fog dolgozni. Mire felért, két e-mail várta, mi ketten küldtük. Végül én lettem a befutó, azóta is ő a párom.”
Ha tehát egy alfás pasi találkozik egy alfás nővel, akkor ott azonnal megvan a kémia. „Iiigen… – gondolkozik egy kicsit Feri. – Nem feltétlenül lesz belőle szerelem, házasság, de egy kapcsolódási pont már van. Azon kívül biztos lehetsz benne, hogy van szépérzéke, érdekli az olasz kultúra…”
Vagyis egy Alfa Romeo sok mindent elmond az emberről, és ha valaki ilyen autóval jár, az egy elit, összetartó klubba kerül. „Ez a legtöbb alfás között megvan. Olyanokat csinálunk, hogy ha elmész vásárolni és a parkolóban áll egy másik Alfa, akkor veszel egy zacskó cukrot és ráteszed az ablakára.”
Ez már egy kicsit az őrület határa, ugyanakkor ki ne akarna egy ilyen klubhoz tartozni? De közben ugorjunk a jelenbe. Rákóczi Feri nemrég adta le legutóbbi Alfáját, egy Stelviót, ami ugyan Alfa, de nem éppen a klasszikus.
„Kettő is volt belőle, mind a ketővel 100 ezer kilométert mentem. Az első benzines, nagyon alfás volt, a második dízel, kicsit racionálisabb választás, főleg ha a családdal utazol. Én ezekben is éreztem az Alfát, bár lehet, hogy nekem az is elég, ha meglátom az Alfa jelet, és azonnal szerelmes leszek.”
Na de azért a garázs mélyén találunk klasszik Alfát is. „Volt egy V6-os GTV-m, de egy alvó bácsi autóján, aki átjött a piroson, összetörtem. Most egy 2000-ben kiadott, Pininfarina bácsi által tervezett Spiderem van. Alig férek el benne, de kit érdekel? Tudod, a szerelem vak és mindent legyőz. Ha tehetném, egy Montrealt vennék, biztosan mindennap megsimogatnám és megkönnyezném, de csak akkor, ha a Spidert is megtarthatnám mellette.”
Végezetül még egy kötekedő kérdésem volt Rákóczi Ferihez. Mit nem szeret az Alfában? „Hát ilyen nincs.”
Szöveg: Mihályi Csaba
