Aktuális 2024. november 19.

A Tesla a leghalálosabb autómárka


A halálos baleset valószínűsége egy Teslával sokkal magasabb, mint az egyéb márkák átlaga egy amerikai tanulmány szerint

Az iSeeCars nevű amerikai autóipari kutatásioldal a 2017 és 2022 közötti baleseti statisztikákat elemezte, a legalább egy halálos áldozatot követelő balesetekre fókuszálva. A szervezet az „US Fatality Analysis Reporting System” adatai alapján az összes járműre és márkára vonatkozó átlagértéket állított elő. Eszerint 357 millió megtett kilométerenként történik egy halálos baleset.

Az iSeeCars megfordította a az egyenletet és kiszámította az egymilliárd kilométerre jutó átlag halálos baleseti értéket- ez 2,8. A Tesla ez alapján a legmagasabb halálos baleseti aránnyal bír az összes járműmárka közül, 5,6. Ez azt jelenti, hogy minden 178 millió Tesla-kilométeren egy ember hal meg balesetben. Ezekből az adatokból azonban nem az derül ki, hogy egy autó önmagában mennyire biztonságos, hanem az, hogy a felhasználók hogyan vezetik azt.

„A biztonsági szint magas, a vezetési magatartás nem”

Az iSeeCars vezető elemzője, Karl Brauer kifejtette: „A legtöbb ilyen jármű kiváló biztonsági minősítést kap, tehát ez nem a járműtervezéssel kapcsolatos probléma. Az ezen a listán szereplő modellek valószínűleg a vezetői magatartás és a vezetési körülmények kombinációját tükrözik, ami több balesetet és halálos áldozatot eredményez.” Mindazonáltal a Tesla által használt ajtókilincs-mechanizmust itthon is többször kritizálták, miután több olyan baleset is történt, amelyben az utasok nem tudtak időben kiszállni az autóból.

„Az utasok biztonságához a legnagyobb mértékben a baleset elkerülése járul hozzá, és a baleset elkerülésének legfontosabb tényezője a vezető viselkedése. A megengedett vagy ésszerű sebességgel közlekedő, koncentrált, figyelmes, nem kábítószer vagy alkohol hatása alatt álló sofőrnek van a legnagyobb esélye arra, hogy biztonságban célba érjen, függetlenül attól, hogy milyen járművet vezet”.


A legveszélyesebb Tesla a Model Y

Az amerikai tanulmány nemcsak márka, hanem egyes modellek szerint is lebontotta a járműveket. Az eredmény? Meglepő. A Tesla Model Y halálos baleseti aránya 10,6 volt, ami majdnem ötszöröse a SUV-k átlagának, és összességében a hatodik legmagasabb (csak a Hyundai Venue , a Chevy Corvette , a Mitsubishi Mirage , a Porsche 911 és a Honda CR-V Hybrid volt magasabb). A Tesla Model S egyébként 5,8 halálos baleseti arányt ért el, ami az átlag duplája.

A szegmens szerinti bontás szerint a kisautók a legkevésbé biztonságos járművek közé tartoznak. A méret, a súly és a passzív biztonság tekintetében egyértelműen hátrányban vannak a nagyobb járművekhez képest. Mivel az USA-ban lényegesen nagyobb járművek közlekednek az utakon, mint Európában, még a nagy szilárdságú acéllal és a légzsákokkal is nehéz felülkerekedni a fizika törvényein – mondta Brauer. „Amikor két kisautó ütközik, az erők kiegyenlítődnek, és mindkét jármű általában jól bírja. Amikor azonban egy kompakt autó és egy teljes méretű pickup egyszerre próbálja elfoglalni ugyanazt a helyet, a kisebb autó mindig veszít.”

Kapcsolódó cikkek