Ernst Henne 1929-ben szerezte meg először az abszolút motorkerékpáros sebességi világrekordot a kompresszoros BMW‑vel. A következő nyolc évben ezt számos rekordkísérletben szerezte több ízben vissza, a táti és a gyóni egyeneseket is felhasználva rekordvadászatához. Az utolsó rekordja tizennégy évig élt.
Írta: Paulovits Imre Fotó: BMW
A München melletti ingolstadti országút még mindig nedves, és a reggeli köd lebeg felette. Ennek ellenére sok kéz sietve szerel egy fekete motort. Aztán a magas növésű Ernst Henne megigazítja fehér gyapjúpulóverét, nadrágszárait gumiszalaggal szorosan a combjához köti, saját tervezésű, könnycsepp alakú sisakot vesz fel, és hagyja magát betolni. Eleinte óvatosan, majd egyre gyorsabban hajt végig a tökéletesen egyenes és tökéletesen sík úton. Az ott összegyűlt újságírók és – annak ellenére, hogy a hatóságok megtiltották a rekordkísérletek reklámozását – mintegy ezer bámészkodó szemtanúi lesznek, hogy Henne mindkét irányban 17 másodperc alatt teszi meg a mért kilométert, 27 másodperc alatt pedig a mérföldet, ezzel elhozva Németországba a motorkerékpárok abszolút világrekordját.
1929. szeptember 19-e után minden iskolás kisfiú tudta, hogy Ernst Henne a BMW-jével a világ leggyorsabb motorosa. A BMW számára elért és az azt követő világrekordok fontosságát pedig jól mutatja, hogy Ernst Henne világrekorder motorkerékpárja ma is a BMW Mobile Traditionban foglalja el megtisztelő helyét, és hogy mindig büszkén mutatják be minden adott jubileumi alkalommal.
Rekordláz
Miután az első világháború elképzelhetetlen pusztítását helyreállították, a technika vívmányai és korlátai nagy érdeklődésben részesültek. Az ipari országok becsületbeli ügye volt elsőként feszegetni a határokat, a világrekordok erre pedig a legjobb mutatók voltak. Kezdetben az első világháború győztes hatalmai kezdeményeztek. Nem sokkal a háború után a motorsport világszövetség, a FICM szabálykönyvbe gyűjtötte össze a világrekordok pontos irányelveit. Az érvényes világrekordhoz két, egymástól pontosan egy kilométerre vagy egy mérföldre felállított mérési ponton kellett egy órán belül áthaladni mindkét irányba, és azóta a két futam átlaga számít a hivatalos rekordnak. Ezen irányelvek szerint az amerikai Gene Walker volt az első, akit abszolút világrekorddal ismertek el.
Ennek elérése érdekében az Indian gyári versenyzője egy nyolcszelepes Boardtrack motort vitt a daytonai tengerpartra, és mindkét irányban 166,66 km/órás átlagot ért el. Aztán az angolokon volt a sor. Brooklandsszel már 1906 óta volt döntött kanyaros gyorsasági pályájuk, és az ott felbukkanó elit világrekordokat is felállított. Claude Temple versenyző épített egy rekorder motort 1000 köbcentis Anzani V2-vel, amellyel 174,58 km/h átlagot ért el 1923. november 6-án Brooklandsban. De hamar kiderült, hogy a Párizs közeli Arpajon melletti hat kilométer hosszú, 14 méter széles és tökéletesen egyenes út sokkal alkalmasabb a világrekord-kísérletre. Bert Le Vack, a JAP fejlesztőmérnöke és sikeres brooklandsi versenyző egy Brough Superiort vitt oda, és 1924. július 6-án 191,50 km/h-s sebességet ért el. Temple ezután épített egy OEC-t 1000 köbcentis JAP motorral, és 195,55 km/h-ra növelte a rekordot szeptember 5-én. A Zenith főmérnöke, Freddie Barnes, épített egy versenygépet JAP V2-vel, ezt a repülő ász és Brooklands-veterán, Owen Morgan Baldwin vezette Arpajonban. 199,99 km/h-val hajszálnyira maradt el a 200 km/órás határtól. Ezt Bert Le Vack egy évvel később törte át egy Brough Superiorral, 207,60 km/ órás sebességgel.
A müncheni származású Ernst Jakob Henne nagyon mélyen követte ezt a folyamatot. Ez a kivételesen tehetséges férfi 1904. február 22-én született, négyéves korától árvaként nevelkedett, és már gyermekkorában felkeltette gyámja figyelmét üzleti érzékével. Henne saját munkájából finanszírozott magának egy szerelő szakképzést, majd sofőr lett, saját műhelyt alapított, végül BMW motorkerékpárok és autók kereskedője is lett. Ugyanakkor versenyzői karrierbe kezdett, és a BMW versenyigazgatója és főmérnöke, Rudolf Schleicher felfedezte tehetségét és mindössze 21 évesen szerződtette a gyári csapathoz. Henne már az első évében gyári versenyzőként német bajnok lett az 500 köbcentis géposztályában. A nemzetközi versenyeken testközel1929. szeptember 9, München ből figyelhette az angol versenyzőket, 1929 tavaszán pedig nászútján meglátogatta a rekorddöntő arpajoni pályát. Azzal, amit látott, úgy vélte, meg lehet dönteni az angol rekordokat, és onnantól kezdve szilárd elhatározása volt, hogy ő lesz a világ leggyorsabb embere két keréken.
Henne mentora, Rudolf Schleicher már 1927-ben kísérletezni kezdett kompresszorokkal, a boxermotorok teljesítménynövelése érdekében, de Max Fritz, a BMW vezető tervezője nem volt meggyőződve, és leállította a kísérleteket. Schleicher ezután otthagyta a BMW-t és csatlakozott a Horchhoz. Ám asszisztense, Josef Hopf folytatta a kísérleteket, sőt megoldást is talált arra, hogy a svájci Arnold Zoller elvén alapuló lapátcellás feltöltőt fordulatszám-stabilabbá tegye.
Vezérigazgatói ügy
Hennének sikerült meggyőznie a BMW vezérigazgatóját, Josef Poppot, hogy engedélyezzen egy rekordkísérletet egy kompresszoros 750 köbcentis BMW motorkerékpárral. Ez lehetővé tette Sepp Hopf számára, hogy hivatalos támogatással fokozza a teszteket, és hamarosan nagyon ígéretes eredményeket értek el. Majd az a döntés született, hogy nem Franciaországban próbálják meg a rekorddöntést, hiszen találtak a gyártól nem messze, az ingolstadti országúton egy megfelelő útszkaszt, és az esetlegesen felmerülő problémákat így sokkal gyorsabban meg lehet oldani a gyári műhelyben. A Henne első próbálkozásán elért 216,75 km/h (134,3 mph) bebizonyította, hogy igazuk volt, és a BMW nagy reklámokban büszkélkedhetett azzal, hogy a világ leggyorsabb motorkerékpárját építette.
Az egyik irányban Henne már elérte a 220 km/h-t (137 mph). Ez ma talán nem tűnik soknak; elvégre minden jelenlegi középkategóriás sportmotor gyorsabb. De az akkori futómű-technológia mellett nagy bátorságra és vezetési készségekre volt szükség ahhoz, hogy áttörjék a meglévő korlátokat. Henne és a BMW gyorsan megtanulta, hogy mindent még nagyobb pontossággal kell előkészíteni. Az első rekordkísérlet utolsó futásakor az első tengely anyája kilazult, amitől az oldalra kicsúszott. Henne csak nagy szerencsével és ügyességgel tudta megállítani a motorkerékpárt a meglazult első kerékkel.
A világrekordot Németországba hozni – ez volt Ernst Henne álma. De amint ez valóra vált, ő és a BMW még keményebben belefogott. Eleve nem kellett sok idő, hogy az angolok reagáljanak. 1930. augusztus 31-én Joseph Wright brit pilóta 1000 köbcentis JAP motoros OEC Temple-jével elsőként lépte túl a 220 km/órás átlagsebességet Arpajonban. Így Henne 1930. szeptember 21-én visszatért az ingolstadti országútra, és 221,54 km/h-ra növelte a sebességét. De Wright talált egy még hosszabb egyenes utat az írországi Cork közelében, és 1930. november 6-án nem kevesebb, mint 242,59 km/órát repesztett. Ez egycsapásra úgy megemelte a mércét, hogy Hennének és a BMW-nek két évig kellett dolgozniuk, hogy ezt túllépjék. A München melletti országút már nem volt elegendő, ezért áttértek egy újonnan épült sugárútra Wiener Neustadt közelében. De az 1931. április 19-i próbálkozások nem voltak elegendőek az abszolút rekord felállításához. Az a tény, hogy Henne 190,27 km/h-val az oldalkocsis fogatok abszolút rekordere lett, csak csekély vigasz volt. Kerestek és találtak még alkalmasabb utat a magyarországi Táton, a Duna mentén, és ott 1932. november 2-án Henne 244,40 km/h-t ért el. Két évvel később, 1934. október 30-án ő maga volt az, aki 246,069 km/h-ra növelte a sebességet a Budapesttől délre fekvő Gyón melletti, újonnan aszfaltozott útszakaszon, amelyet Horthy Miklós, az automobilitás nagy támogatója a britek által kitalált, Calais-tól Isztambulig tartó transzeurópai útvonal részeként épített meg.
Henne rekordjai híressé tették őt egész Németországban. Abban az időben, amikor Németország mindenütt a fölényre törekedett, az, ami egykor saját álma volt, és amit egy kis, elhivatott csapattal elkezdett, hirtelen nemzeti érdekké vált. 1935 szeptemberében részt vehetett a Frankfurt és Darmstadt közötti újonnan épített autópálya rekordkísérleti napokon, ahol a 750-es BMW-t 256,046 km/órás sebességre hajtotta.
Szélcsatornás csodák
Ezzel azonban a 750 köbcentis nyomórudas boxer és a hat éve folyamatosan finomított koncepció elérte határait. Ahhoz, hogy Henne még gyorsabban menjen, egy teljesen új motorkerékpárra volt szükség. Így egy keskeny, teljesen zárt, áramvonalas kabint kalapáltak vékony alumíniumlemezből az 500 köbcentis királytengelyes erőforrás és a 255 Grand Prix gép leengedett alváza köré. 1936. október 12-én Henne 272,006 km/h-t ért el vele. Még gyorsabb is lehetett volna, de a zárt kabin nagy sebességnél szitálni kezdett. Még nem volt tapasztalat az ilyen áramvonalas gépekkel, így Hennének minden képességét be kellett vetnie, hogy megszelídítse.
De a verseny ismét fellobbant. A brit Eric Fernihough kompresszoros, 1000 köbcentis JAP motorral épített egy Brough Superiort, amely körülbelül 200 lóerőt produkált, és Gyónon áramvonalidom nélkül is elérte a 273,14 km/órát. Az olasz Piero Taruffi hat hónappal később felülmúlta ezt a rekordot, 274,180 km/órás sebességgel vezetett egy kabinos Gilera Rondine-nel. Henne 1937. november 28-án, Frankfurt közelében 279,50 km/órás sebességgel válaszolt, majd még a helyszínen bejelentette, hogy visszavonul. Hogy mennyire igaza volt, azt a jövő bizonyította. Hat hónappal később Fernihough megpróbálta megdönteni a rekordot, de 280 km/h-nál elkapta egy széllökés, az út melletti árokba és a halálba sodorta. Henne rekordja csaknem 14 évig élt, mígnem Wilhelm Herz 1951. április 12-én 290,322 km/h-ra növelte, egy NSU Delphinnel a München-Ingolstadt autópályán. Henne az üzletre koncentrált, kibővítette cégét, és Németország legnagyobb Mercedes-kereskedőjévé vált. 2005. május 23-án halt meg, 101 éves korában.
The gallery was not found!
