Veterán

3 nap a veterán paradicsomban

Minden jó, ha a vége jó – tartja a mondás. De előfordul olyan eset is, amikor a vége nem jó, de mégis minden jó. Például ilyennek sikeredett a mi első valódi veterán autós túránk is a Lancia Ardeával. Hogy mi is az az Ardea, hogy hogyan került hozzánk, és merre jártunk vele? Már mesélem is…

Kezdjük a végével, ami nem jó: nem sikerült teljesítenünk a GP Bordino nevezetű veterán autós túra teljes távját. Egy kanyar előtti lassításnál a fékpedál minimális ellenállással közelített a padlóhoz. Szerencsére enyhe emelkedőn, egy faluban, pár száz méter után jött is egy közért, így nem volt gond óva-tosan elevickélni annak parkolójáig. Elszállt a főfékhenger, egykörös, úgy-hogy számunkra a Bordino – az finito.

És akkor jöjjön az eleje is!

Kell végre egy veterán autó! Kriszta je-lölte ki a célt, ugyanis nálunk fordítva mennek a dolgok, itt ő, a nő az autó-mániákus (haha). Szóval, veterán. – De nem ám olyan zöldségesmerci meg olasz sportmoszkvics, amiket te állan-dóan csodálsz (entschuldigung W114, perdonami Giulia), hanem valami va-lódi. Tudod, olyan poirot-s. Rendes sár-hányókkal, magas hűtőmaszkkal. De neked nem kell agyalnod, én már ki is találtam, te csak szerezd meg. A neve: Lancia Ardea. – Világos beszéd, nem-de? Ám legyen! A Subitón van néhány hirdetés, egyik-másik akár még jó is lehet, de egyik sem az az ezkell-vil-lámcsapás. Inkább körülnézünk a pa-dovai börzén. Akad tán kettő, frissen nyakon öntve modern festékkel, jó drágán – mi nem ezeket keressük. De régebbi Padovákról derengett az emlék, hogy rendszeres kiállító az Ardea Club. Majd ők segítenek. Maurizio, a klub elnöke meghallgat, majd fogja a mobilt: Luigi, árulod még az Ardeát? Itt van egy kedves magyar pár…


Sok autót hölgyek vezettek,
akiket külön is értékeltek a versenyen

Még aznap kapunk mélen pár tucat Mb-nyi fotót, amelyekről jól kivehető az autó állapota. Mindene eredeti, ha javították is a fényezést, azt nagyon régen tették, friss műszaki vizsga. Pont, amilyet szeretnénk. Úgyhogy találkozunk kedden Genovában. Perfetto. Így még útba tudjuk ejteni a Subito legkecsegtetőbb ajánlatát is Milanó- ban. Fura olasz szokás szerint egy lakóház átjárókapuja mögötti lejtő vezet a teremgarázshoz, ami egyben szerviz is. Áll bent rengeteg izgis autó, köztük az Ardea. Eredeti, egységes állapot, kicsit nehezen, de csak beindul, füstölget persze… Nem is rossz. De már 3. széria, a nagy hátsó ablakos. Márpedig az Ardea legvonzóbb részlete a bogárháta a két kis hátsó ablakkal, köztük egy gerincvonallal.

Másnap Genova. Luigi frissnyugdíjas, szimpatikus fickó. Felnyitja a garázsajtót, amely alól ránk kacsint az Ardea perverz kis dupla hátsó ablakával. 2. széria, tehát már 12 voltos, és van csomagtérfedele.

Persze, hideg fejjel átgondolva a 3. széria lenne jobb az ötfokozatú váltóval (a világ első ilyen szériakocsija!), de az a hátsó ablak… Részünkről első látásra eldőlt a dolog. Megalkudtunk. Azaz, Luigi bemérte, mennyit tudunk fizetni, és mi rábólintottunk. Később elmondta, számára fontosabb volt néhány ezer eurónál, hogy olyanokhoz kerüljön az Ardea, akik hozzá hasonlóan imádni fogják. Abban is megegyeztünk, hogy az idei nyárig maradhat nála az autó. És hol avassuk fel az Ardeát? Első gondolatunk persze a MilleMiglia. Amivel viszont van egy-két kis bibi. Például méregdrága a nevezés. És négy nap alatt le kell nyomni 1600 kilométert, ami egy 28 lóerős, 75 éves kisautóval nem biztos, hogy maga a dolce vita. És akkora a túljelentkezés, hogy földi halandó amúgy is csak a várólistára kerülhet fel. De létezik annyi más, jobbnál jobb olasz túra meg találkozó.
Például a GP Bordino, egy veterán autós túra néhány átlagtartó próbával. Alessandria, a rajtja nincs 100 kilométerre Genovától, úgy 300 km a táv, és szép az útvonal. Ideális.

De indulás előtt még fel kell szerelnem a tavaszi próbaúton leszakadt kipufogót, az Ádám leszabta gumikkal. Genovát nem könnyű elhagyni, a tengerszintről ezerméteres hegyek közé kapaszkodik fel az út. És rajta szegény Ardea, aki nagyon meg lehet lepve, hiszen évtizedek óta nem látott esőt, most meg szakad. Az ablaktörlői jelképesek.

Alessandria belvárosában már áll a bál, zene, tánc. Az eső elállt, az érkező résztvevőket ováció fogadja. Fergeteges hangulatot produkálnak az olaszok. Felragasztjuk a rajtszá- mokat, letisztogatjuk az Ardeát, és elvegyülünk a buliban.

A közkeletű vélekedéssel ellentétben az olaszok meglepően jó szervezők. Mindenre gondolnak, és figyelmbe veszik az emberi természetet, elég időt kalkulálnak be. Azután nem görcsölnek a program percre pontos betartásával, semmi stressz, semmi kapkodás, mégis flottul mennek a dolgok.

A 62 részt vevő autót felesleges, és amúgy is lehetetlen egyesével felsorolni. A mezőnynek egy részét az ilyen versenyeken megszokott autók adták, Alfa Giulietta meg mindenfé- le Fiat Spiderek, MG-k, Triumphok, Jaguarok… Na, de, a másik fele! Valami elképesztő versenyautó-ritkaságok, még a századelőről is. Én még soha nem hallottam például a Benjamin vagy a Chenard Walcker márkákról. A három Bugattit persze azért sikerült felismernem, sőt, a vacsoráról a szállásunk felé egyiküket követve robogtunk a keskeny hegyi úton a piemonti éjszakában – életre szóló élmény az a látvány, az a soros nyolchengeres, kompresszoros, nyílt kipufogós hangverseny, azok az illatok.

A fergeteges versenyautók sorát gazdagította az 1953-as Ferrari 250 MM is, rajta Miki Biasion neve piló- taként. De az autót mégsem ő vezette, sofőrje felvilágosított, hogy Miki csak a MilleMigliára kapta kölcsön (az egyébként milliós értékű) versenyautót (tőle?). És, hogy kicsoda ő? Mindegy is. Ha ő maga nem, a Google elárulta: számtalan vállalkozása kö- zött van a trieszti gyümölcskikötő, meg vagy 4000 km autópálya. És ha már így belejöttem a nyomozásba, az érdekesebb figurákról megtudtam, hogy két sebész is van köztük, az egyikük Milánóban plasztikai, má- sikuk Zürichben visz magánpraxist. Viszont egy arisztokratikus úrral is volt szerencsénk megismerkedni, méltóságteljes viselkedése dacára is meglepett, amit róla megtudtam: már az 1400-as években a Doria és a Grimaldi mellett Genova legjelentő- sebb famíliája, több dózsét is adtak a köztársaságnak. Vagy úgy. És a má- sik véglet? Ez az igazi meglepetés. Magyar beszédünket meghallva egy svájci Fiat Spiderből gyakorlatilag katapultált egy fiatal srác. Magyarok? És elmesélte. Egy dél-alföldi városból került ki Svájcba hentesként, és megismerkedett a Fiatot vezető lánnyal. Csak a Google Translate segítségével tudtak kommunikálni, mégis összejöttek. A család pedig elfogadta. Ja, a szülők is itt vannak azzal a sportkocsival, a nevét nem bírom megjegyezni (Maserati 3500 GTI Vignale). Aranyos emberek. A lány egyébként állatorvos, kutató, meg képviselő. – Na, barátaim, mi meg már nem hiszünk a tündérmesékben?

De miért is keresnénk a mesékben a vigaszt, ameddig van lehetőségünk a valóságban is ilyen csodálatos élményeket szerezni, mint amilyen a GP Bordino paradicsomi három napja volt.


Szöveg és fotók: Kiss Ferenc

Kapcsolódó cikkek