Igen, ez volt az első reakcióm tavaly februárban. De mire is, és mi a válasz a fenti kérdésre? Mindjárt elárulom Önnek, kedves Olvasó.
Szóval Szentendréről gurultam hazafelé, tán épp a rakparton tartottam, amikor csörgött a telefon. Kiss Feri barátom volt az, akivel már ezer éve ismerjük egymást, bár régóta nem beszéltünk. „Hogy, hát volna itt ez az újság, vagyis nincs, mert tavaly megszűnt, pedig az egyik legrégebbi, több mint 30 éves, a legszebb, a legjobb, a legminőségibb. Tudod, az autóMAGAZIN. Ne mondd, hogy nem emlékszel! Még a Lada Samarádat is teszteltük ’94-ben. Hogy az már 25 éve volt? Mindegy. Ádám kollégával azon gondolkozunk, hogy újra kéne indítani, mert kár lenne érte, mert lehetne ezt jobban is csinálni, és már mindent ki is sakkoztunk. Csak egy a bökkenő, kéne még egy társ és némi tőke. Na! Na! Ugye, érdekel, hiszen autóbolond vagy te is, ugye van kedved beszállni?”

Hát erre a kérdésre adtam a címbéli reakciót. Ezzel intézve el a témát. Printmédiába fektetni? Előbb váltok jegyet a Titanicra, mint hogy egy letűnőben lévő korszak médiumát megpróbáljam feltámasztani. Ma már az ember reggel a klotyón sem újságot olvas, hanem a telóját nyomkodja… Kb. ezekkel a szavakkal tettem le a telefont, és meglehetősen elégedett voltam frappáns válaszommal.

Aztán valahogy mégis az agyamba furakodott a gondolat. Ott motoszkált napokon keresztül, és csak nem hagyott nyugodni. Egyre izgalmasabb kihívásnak tűnt belevágni valami teljesen másba, mint amivel addig foglalkoztam, valami irracionálisba, ami mellett nem szólnak józan érvek. De hát néha nem is kell – győzködtem magam. Don Quijotét sem az eszéért szeretjük. „Feri – szóltam bele pár nappal később a kagylóba – áll még az ajánlat?”

A printmédiáról most sem gondolok mást. Nincs fényes jövő, a piac sosem fog már növekedni. De hiszem, hogy el sem fog tűnni. Mindig voltak olyan dolgok, amiket elavulttá tett bizonyos szempontból a fejlődés, mégis megmaradtak. Ki hitte volna a kilencvenes években (amikor állítólag a Lada Samarámat tesztelte a Magazin), hogy a bakelit(bocsánat vinil) lemeznek egyszer még ilyen rajongótábora lesz, mint manapság. De a lovak is velünk vannak még mindig, bár a lovardába már száz éve autóval megyünk.

Szóval a technológia sokszor kínál már más, új megoldást, ami biztos gyorsabb vagy kényelmesebb, mint a régi, de mégis van valami, amit csak a régi tud megadni. Én hiszem, hogy ez a valami az autóMAGAZIN esetében az igényesség, a minőség, az időtállóság, a lapozhatóság, a friss papír illata… De hát Neked magyarázzam ezt, kedves Olvasóm? Hiszen azért tartod a kezedben a lapot, mert mindezt te is tudod. Lehet, hogy nem vagyunk elég trendik, de összetart minket egy közös érték, egy közös szenvedély, ami több, mint pusztán az autók szeretete. Ezért köszönöm, hogy velünk vagy, mert elindítani, mi el tudtuk az újságot, de ahhoz, hogy ezt a közös szerelmünket megőrizzük, Te kellesz. Cserébe ígérjük, hogy ugyanazzal a lelkesedéssel folytatjuk az újságkészítést, ahogy pont egy évvel ezelőtt elkezdtük, és ez nem is esik nehezünkre. Sőt…

És most, 12 lapszámmal a hátunk mögött megválaszolnám a címben feltett kérdést. Szó sincs itt viccről. Komolyan gondoljuk, kedves Olvasó, hogy a legjobb autós újságot készítjük és adjuk a kezedbe hónapról hónapra, hiszen másképp nem is szabad belekezdeni. És hogy balek vagyok-e? Meglehet, de őszintén mondom: jó dolog baleknak lenni. ■

Kapcsolódó cikkek