Januártól kiadónk veszi át a Veterán Autó és Motor című havilapot. Ennek apropóján új könyve bemutatóján készítettünk interjút Ocskay Zoltán barátunkkal, a Veterán szülőatyjával, akire a szakmában sokan egyszerűen OZ néven hivatkoznak.

Ki volt OZ a Veterán előtt?

Kérdés, hogy melyik Veterán előtt? Mert 1990-ben elindítottunk egy Veterán című újságot az Autó-Motor szatellitlapjaként. Az, sajnos, csak hat számot ért meg, és veszteségességre hivatkozva megszüntették. 1997-ben immár saját vállalkozásként indítottuk újra, de nem vásároltuk meg az eredeti laphoz fűző- dő jogokat, így az alapítás dátumaként az utóbbi évet tartjuk számon.

Mindig újságíró voltam. 1974-ben kezdtem dolgozni a Magyar Rendőr című hetilapnál, ott gyakornokból lettem főszerkesztő-helyettes egy évtized alatt. Bár tárcalap volt, sok jó újságíró és szerkesztő került oda a civil életből a jobb fizetések okán, tőlük tanultam meg a szakmát. Munka mellett végeztem el a bölcsészkart, van egy törté- nelemtanári és egy népművelői diplomám, szerintem nagyon passzol ahhoz, amit az elmúlt évtizedekben csináltam.

Honnan ered a motorok iránti szerelem?

Apám nagy motoros volt. Van rólam egy fénykép, egyévesen állok egy Zündapp oldalkocsijában. Tőle kaptam az első mopedemet, egy Komart, később pénzt az első Indian motorom megvásárlásához. Megtanított a szerelés alapjaira, segített betolni a motort, ha másként nem ment, a szó szoros értelmében elindított a lejtőn.

Hogyan született a Veterán?

Volt egy veterán autós klubunk a nyolcvanas években, a Főnix. Csináltunk egy klubújságot Muray Péterrel és Erm Róberttel, a Főnix Postát. Amikor megszűnt a Főnix, mert a kerületi tanács elvette a teremhasználat lehetőségét, feloszlott a klub, és nem jelent meg többé a fénymásolatban készített Főnix Posta sem. Az Autó-Motor Veteránról már meséltem, de arról nem, hogy az Autó-Motorban 1976-ban jelent meg az első cikkem, és a későbbiekben is néha egy-egy. Munkatársként oda kerülni nem tudtam egészen 1990-ig, amikor dr. Nádasi Antal lett a főszerkesztő. Aztán az Autó-Motort 1995-ben privatizálták, akkor már én voltam a főszerkesztő, és naiv módon azt hittem, hogy maradhatok is. Tévedtem. Elég undorító módon olyan helyzetet teremtett az új tulajdonos, amit nem tudtam vállalni, és felmondtam. Gyakorlatilag kiléptem az ablakon, nem volt semmi egyéb munkalehetőségem. Pár hónapi munkanélküliség következett, ezalatt találtam ki, hogy mivel két dologhoz értek valamelyest, a lap csináláshoz és a régi járművekhez, egy veterán járművekkel foglalkozó újságot kellene indítani.

Elmeséltem pár embernek az ötletet, mindenki bólogatott, egyedül Vadas Tamás, a Jaguar és a Hyundai márkák akkori hazai képviseletének tulajdonosa mondta azt, hogy támogatja a dolgot pénzzel is. Így jelent meg 1997 tavaszán a Veterán Autó és Motor első száma. Rögtön siker lett. Abban az első számban egyébként neked is volt cikked, a Ponton Mercedesről, tehát emlékezhetsz rá.

Vicces részlet, hogy amikor az első számot terveztem, egy veteránbörzén összefutottam Négyesi Pállal, aki az Autó-Motornál szerzőnk volt járműtörténeti cikkekkel, és mondtam neki, Pali, csinálunk egy Veterán nevű újságot, számítok a cikkeire – magázódtunk. Mire nevetve azt mondta, sajnos nem tud nekem dolgozni, ő is éppen egy oldtimerekkel foglalkozó lapot indít. Az volt az AutoClassic.

Tehát rögtön konkurenciával a nyakunkban indultunk. Ez aztán nem okozott problémát, mi máshogy közelítettünk a témához, egyebek között azért, mert akkor már húsz éve benne voltam ebben a közösségben, mindenkit ismertem, és tudtam, mi érdekli a veteránosokat.

Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást?

Egy újság csak részben szerkesztői munka. Ha egyszemélyes a produkció, mint a mienk volt eleinte, akkor mindent kell csinálni. Ismerni kell a nyomdát, a tördelést, az előfizetői rendszert, a lapterjesztést. A Magyar Rendőrnél én mindent megtanultam a tördelést kivéve, az Autó-Motornál pedig az értékesítési, lapterjesztési, hirdetésszervezői dolgokat láttam át. Így eleinte én intéztem a hirdetések gyűjtését, az előfizetéseket, én szállítottam az újságot a lapterjesztőhöz.

Emellett persze dolgoztam, mert pénzt kellett keresni. Dömsödi Gábor vett fel, aki akkoriban az Autó2 című legendás tévéműsort készítette, ott voltam szerkesztő, majd a műsor megszüntetése után a 168 Óra autós rovatát szerkesztettem és a Yamaha Hírek című kiadványt (a japán márka magyarországi vezérképviselete megbízásából), sőt egy ideig főszerkesztője voltam a Start Rádiónak is.

A legnehezebb időszak? Talán az, amikor az egyik lapterjesztő cég megszűnt egyik napról a másikra, és nem fizették ki nekünk az átvett és eladott Veterán újságok ellenértékét.

Legszebb élményed a Veteránnal kapcsolatban?

Nagyon-nagyon sok örömet szerzett nekem az újság, mert rendkívül népszerű lett az olvasók körében. Egy idő után telefonszámot kellett cserélnem, hogy megszűnjön a folyamatos „zaklatás”, az internetes fórumok ideje előtt ugyanis mindenki a szerkesztőséget hívta vagy oda írt levelet, ha tudni akart valamit az autójával, motorjával kapcsolatban. A nyomdából elloptak újságokat, és illegálisan árusították őket, a nyomdászokat megkörnyékezték, hogy adják át az apróhirdetéseket, mert volt idő, amikor 10 oldal apróhirdetést közöltünk, és aki elsőként jutott hozzá, jó eséllyel tudott fontos dolgokat vásárolni. Habsburg Ottó köszönőlevelét is szép emlékként őrzöm.

…és motorokkal-autókkal?

Mivel a Veterán mérvadó orgánum lett, sokan kerestek meg bennünket, felajánlva bemutatásra a járművüket. Ez a mai napig így van, válogatni tudunk, és igyekszünk a legjobb, legérdekesebb típusokat, példányokat bemutatni…

Olvasd el a teljes cikkez a 2022. decemberi újságban!